India

Sziasztok!

Nem birtam tovább; irnom kell. Kikivánkoznak a szavak:)

Mindig is kiváncsi voltam Dél-Indiára, és bár Goán eltöltöttem már egy hetet, de ebből soha nem elég;) Májusban titkos küldetés keretében, júliusban már nyiltan utazhattam Bangalore-ba (ez különben a korábbi neve, mert most már Bengalurunak nevezik hivatalos körökben, csak senki nem használja) többedmagammal munka ügyben. Háát, én azóta is Bangalore-ról áradozom ezzel kikészitve az észak-indiai kollégákat és a szálloda személyzetét;)

Hihetetlen, hogy ekkora különbség legyen a két országrész között… Sokkal-sokkal mosolygósabbak ott az emberek és a veszélyérzeted sem pörög olyan fokozaton, mint pl. Delhiben. Vágyok oda vissza, de tényleg és őszintén sajnálom, hogy a cégnek nem ott van a központja.

KÉPEK

Bangalore az indiai Szilikon-völgy. Minden nagyobb IT cégnek van itt lerakata és szinte ebből él a város. Picit drágább, mint Delhi, de nekünk európaiaknak nem megfizethetetlen (igaz, nem vettem még ott házat…). A várost teljes egészében átlengi a gyarmati idők szelleme; legalábbis ami az épületeket érinti. Sok-sok – épen! – megmaradt, tipikus angol épület és mivel több épületnél használtak vörös vakolatot, a lemenő napsütésben tündöklő homloztatok különösen szemet gyönyörködtetőek; főleg, ha imádod a narancssárgát;) Különben ellátogattam egy botanikus kertbe (Lol Bagh, lazán a 18. Században épült) is, de megint csak én voltam az egyetlen fehér ember közel, s távol; úgy látszik, ebből a szempontból bárhová is megyek, ez a tapasztalatom… A klima is érdekes, mert nem olyan forró, mint északon, de borzasztóan párás. Míg Delhiben 35-40 fok volt, addig itt volt olyan reggel, amikor szabályosan fáztam a szállodában, mert kint bőven 30 fok alatt volt a hőmérséklet… Érdekes. Állitólag soha nem megy feljebb a hőmérő higanyszála 35 fok felé és 24 fok alá. Ez azért kellemes klimát jelent az év minden napján;) Nagyon sok az eső, igy szép zöld és buja a környezet. Az emberek mosolygósabbak és nagyon vicces ahogyan beszélnek, mert köszönő viszonyban sincsen azzal a nyelvvel, amit északon beszélnek… Olyan gurgulázós és hadarósnak tűnt. Az irásjelek is teljesen eltérnek a hinditől, de nekem nagyon tetszettek, mert olyan kacskaringós, kacifántos, rajzos. Ez az a vidék, ahol a nők minden reggel friss virágfonatot (isteni illata van!) tesznek a hajukba (ami itt is gyönyörű fekete és csillog a sok-sok zöldségtől, hajolajtól).

Apropó, ételek. Kardinális kérdés:) Ez az un. Doszák földje. A dosza (dosa) egy palacsinta tésztára hasonlitó sós étel, amit megtöltenek mindenféle jóval. Van természetesen vegetáriánus és húsos változata. Istenien, ropogósan készitik el és különösen jót tesz a frissen Indiába érkezett külföldiek gyomrának, mert kevésbé fűszeres. Emlékszem egy éve is ezt adtak először a szállodában, mert nem akartak a jó kis sűrű, csipős észak-indiai hazaival terhelni, ha-ha.

A második út során jöttek velem az új csapattagok is. Hát, azt hallani kellett volna, hogy sirdogáltak az észak-indiai étel után a második napon. Ezen úgy elgondolkoztam, hogy akkor hogy is van ez a nagy indiai tolerancia és demokrácia. Nem jutottam sokkal többre a végén, mint ahol az elején voltam, de annyi szent, hogy bár toleránsak általában mindennel és mindenkivel, de ha a saját, jól megszokott kis dolgaik, ételeik, útvonaluk, üzleteiktől távol kerülnek, akkor siránkozóssá válnak és alig várják, hogy végre haza érjenek, ahol egyébként az életük nagy részét töltik. Számomra ez furcsa volt. Én örültem, hogy kipróbálhatok új dolgokat és csöppet sem hiányzott az észak-indiai, de még a magyar étel sem. Ahová elvet a sors, próbálok asszimilálódni és felvenni a helyi szokásokat, eszem a helyiek ételét. Na, de hát nem vagyunk egyformák, nem igaz:)?

Szóval vicces volt az út végén visszaszolgáltatni a családtagoknak a csapattagokat és látni a megkönnyebbülést az arcukon, amikor Delhiben földet ért a gép. Szokták még emlegetni Bangalore-t, meg a banános csipszet, de semmi több és csak mosolyognak rajtam, amikor felcsillan a szemem Bangalore kapcsán:)

Nekem összességében nagyon tetszett a város hangulata, bár csak kétszer egy hetet töltöttem ott és napközben munkával telt a nap, de azért megéreztem ebből a városból valami pozitivat… A következő nagy dobás egy dél-indiai esküvő lesz jövő héten szintén Bangalore-ban, de erről majd külön irok néhány sort.

Kellemes nyárutót Mindenkinek!

Puszi

z

Sziasztok!

Kezdődjék hát a bazi nagy indiai lagzi, a film után szabadon:)

Volt szerencsém két lakodalomban (na, jó, csak másfél) részt venni.

KÉPEK

Az első úgy esett meg, hogy az egyik lelkes kollégánk, aki házasodni készült, a világ minden táján lévő Facebook ismerőseinek körbeküldött meghivókat az esküvőjére, amit Himachal nevű tartományban tartottak, mert Ő és a most már felesége is onnan származik. Esküszöm, megfordult a fejemben, hogy két másik kollégával fölcaplatok (röpke 8 óra utazás alsó hangon) az egyébként a Himalája alatti államba, de győzött a józan ész – ezúttal – mert a körülmények nem lettek volna túl ideálisak, plussz a srácok csak jönni-menni akartak, ami ilyen hosszú út után szerintem őrültség, ráadásul én szeretek körülnézni az adott terepen, ha már ennyit utaztam... Na, a vége az lett, hogy maradtam a fenekemen és majd csak a Delhiben rendezett fogadásra mentem el sokad magammal:)

Na, de addig még hosszú volt az út, mert természetesen a fejembe vettem, hogy bár a bőrszinem, hajszinem egyből elárul, de én dafke úgy fogok kinézni, mint egy átlagos indiai násznép. Ha-ha, ebből aztán nem lett semmi sem, de nem azért, mert én nem próbáltam meg idomulni a környezetemhez; ellenkezőleg, klasszikus ünneplősbe bújtam:)

Ám ezelőtt lázas tervezésbe kezdtünk a kolléganőimmel, hiszen semmilyen kellékem nem volt az indiai tradicionális ruházathoz. Hosszas tervezgetés után az egyik szombaton nyakamba vettem a várost Loveneet nevű kolléganőmmel (1. Gyönyörű szerintem a nevet, 2. Őróla még szó lesz, mert a másik esküvő egyik főszereplője:) ) és a kedvenc piacán röpke 3-4 óra alatt többé-kevésbé beszereztünk, vagy legalábbis megrendeltünk mindent, amire szükségem volt ahhoz, hogy a klasszikus száriban tudjak megjelenni.

Mi is az a szári? Ez egy általában 6-8 méternyi anyag, ami mindenféle szinekben pompázik és úgy van kialakitva, hogy a redők megkreálása után (rögtön kitérek erre is), a diszitések pont azon a helyen helyezkednek el, ahol lennie kell. Tehát a szárit úgy kell megkötni, hogy egyszer körbetekerik az emberen (soha nem a viselője késziti el magán a ruhát, hanem a segitője, ami Indiában nem probléma, mert mindig mindenki csoportosan él, eszik és ezek szerint öltözik. Magányos ember csak az, aki szándékosan ezt választja (zarándokok például). Érdekes, nem?), majd előre érve, testsúlytól (derékméret) függően elkezdik a meglévő anyagok redőkbe rendezni addig, amig az anyag kidolgozása engedi (rendszerint a diszitésig), majd pedig ezt a kupacot begyűrni elől a derekadnál (persze gyönyörűen elrendezve és ettől esik olyan szépen az anyag elől). Eddig tehát a szoknya résznél tartunk, tehát deréktől felfelé még nincsen semmilyen anyag. Nyilván ez nem maradhat igy; a “szégyenlős” indiai társadalom nem nézné jó szemmel a meztelenkedést, ezért az anyag utolsó métereit még deréktól felfelé körbetekerik magukon félig, majd most már tényleg a maradékot felcsapják a bal vállra, ami aztán lelóg hátul a derekadig legalább. Mondanom sem kell, hogy ezeken az utolsó métereken van a leggazdagabb diszités és ha profin öltöztettek fel, akkor mértani pontossággal pont középen van a mellkasuknál a minta, ami az anyagon diszeleg...

A szári borzasztó szexi ruha szerintem, de azért ez alatt a 6-8 méter anyag alatt van egy szűk blúz, ami tulajdonképpen egy ujjas haspoló:) Ennek hosszúsága, vagy inkább rövidsége miatt olyan szexi tudsz lenni, mint hat másik miniszoknyában, mert bár rögzitve van a vállukon a szári vége, de az azért csúszkál, mászkál rajtuk, ki-kivillantva a pocit, derekat, stb. Nem is beszélve a vállra felcsapott anyagvég libbenéséről és arról, hogy kb mindenbe beleakad, vagy mint egy szellő, átsiklik rajta, pl egy férfi karon, hmmm:))) Az indiai nők úgy hóditanak, hogy nyakig fel vannak öltözve... Nem semmi!

Visszatérve a vásárlásra, mivel Loveneet-ék az egész családnak egy helyen vásároltak be, ezért nem volt nehéz alkudozni. Mivel határozott elképzelésem volt arról, hogy piros szinűt szeretnék, meglehetősen hamar sikerült eldönteni, hogy melyik a 3 befutó, abból pedig egyértelmű volt, hogy a képen látható piros-zöld szárira esik a választásom. Szerencsém volt, mert két blúzt is kaptam hozzá, ezért tudom variálni. A figyelmes olvasó felteheti a kérdés, hogy mégis hogy a csudába adtam fel magamra a szárit a szállodában? Kapaszkodjatok meg, mert újabban elkészitik a szárit un ‘ready made’, vagyis előre megkötött formában is... Ez azt jelenti, hogy deréknál elől betűzésre került redőket előre megvárják és nekem csak a zippzárt kellett felhúzni és az anyag végét félig körbetekerni, és felcsapni a bal vállamra:) (meg persze a blúzt alávenni).

Természetesen az üzletben ezer millió szinben és stilusban tud az ember szárit vásárolni és tényleg ember legyen a talpán, aki ki tudja választani a számára megfelelőt. Egyébként ha Indiában jártok, érdemes csak benézni egy ilyen boltba, mert már csak a szinvilág is káprázatos, és akkor még nem is beszéltünk az anyagfajtákról...

Az enyém egyébként átlátszó, vékony anyag. Amikor abbéli félelmemet megosztottam Loveneet-al, hogy nem fogok-e fázni, csak egy elnéző mosolyt kaptam, hogy majd meglátom, még melegem is lesz... Igaza lett, mert bár November 30.-án volt az esküvője, annyit kellett rohangálunk, hogy egyáltalán nem fáztam, sőt...

Tehát miután megrendeltük a szárit, át kellett menni abba a műhelybe, ahol a blúzt igazitják méretre. Picit izgultunk, mert az esküvőszezon kellős közepén hosszabb határidővel dolgoznak, de szerencsére – mint utólag kiderült – időre el tudták késziteni a blúzokat.

Még mindig nincsen vége, mert még nem volt cipellőm és kis táskám. Itt sem totojáztam túl sokat, mert az egyik boltban sikerült egy elegáns papucsot (természetesen magas sarkút), a mellette levő boltban pedig egy cuki kistaskát beszerezni.

Még mindig nincsen vége, mert ha már indiai klasszikus ruha, akkor legyen indiai klasszikus ékszer is. Loveneet mutatott egy megbizható boltot a belvárosban, ezért másnap elmentünk oda is és hát, sikerült egy gyönyörűséges szettet kiválasztani. Indiában nem a nálunk megszokott 18 karátos aranyékszer a divat, hanem a 22 karátos, ezért most már értem, hogy miért olyan nagyon sárga a képeken a nők által viselt arany (bár a férfiak is hordanak karperecet és gyűrűket nem kis számmal...). Nem részletezem (a fényképeken látjátok), de egy kisebb fajta befektetés egy ilyen szettet megvenni. Ami szerintem nagyon praktikus, hogy ha megunom az ékszert 1-2 év után, akkor a tiszta aranyat egy az egyben be lehet cserélni egy másik ékszerre. Ez micsoda praktikus megoldás:))

Elérkezett tehát a kollégánk Delhiben tartott fogadása, és én végre készen álltam a nagy bevonulásra, ha-ha. Hát, erre igazán nem lehet felkészülni és ha tudom előre, akkor kétszer is meggondolom ezt a szári dolgot. Nem hazudok, de az emberek nagyon-nagyon megbámultak és szinte utat engedtek, mint egy sztárnak. Mondanom sem kell, hogy én voltam megint az egyedüli fehér ember, aki ráadásul az egyetlen piros ruhát viselte és mivel még magas sarkú is volt rajtam, ki is magaslottam a tömegből. Hát, az volt a művészet, hogy ne vegyem észre a csodáló tekinteteket. Tényleg őszintén együtt érzek a sztárokkal, mert baromi fárasztó... Voltak olyan családok, akik kérték, hogy hadd készitsenek velem képet. Gondoljátok el, totálra ismeretlenül... Tuttira a Facebook-on kötött ki az a kép is:)

Az ifjú pár csodálatosan nézett ki. A menyasszony és a vőlegény is fel volt cicomázva és mosolyogtak (főleg a vőlegény, aki a kollégánk), mint a tejbetök:) Iszonyatosan örült, hogy ilyen szép és okos feleséget sikerült találnia a szüleinek (mert természetesen tervezett házasság volt. Ruchika pedig egy értelmes nő, mert képzeljétek el, hogy már könyvet is irt, igy Dinesh (kollégánk) joggal érzi, hogy megfogta az isten lábát. Mondta is, hogy szerencséje van, mert a felesége is eszik húst... Az élet apró örömei, nem igaz;)?).

Ez a fogadás igazából arról szólt, hogy mindenki fényképezkedett az ifjú párral, odaadta az ajándékokat (Indiában nincs olyan nagy ajándékozás, legalábbis a barátok, kollégák részéről, mint pl otthon), majd pedig az önkiszolgáló rendszerrel működő konyhához lavirozott, sorban állt és jól megrakott tányárokkal keresett üres székeket (asztal nem volt...) és jó izűen elfogyasztotta a vacsorát (hús volt éppen, de alkohol egyáltalán nem. Ennek ellenére, bulizósabb kollégáim az elkeritett részen kivül, a sötétben és sutyiban el-elfogyasztottak egy kupicával... Hivtak engem is, de akkor tényleg botladozósan tipegtem volna a nagy estélyimben, ha-ha).

Majd valamikor, érkezésünk után 1-2 órával a család elkezdett ünnepelni: szerpentint lőttek a levegőbe, megszegték a tortát és ittak valami pezsgőnek látszó italt.

Mivel mindez vasárnap este történt, ezért olyan fél 10 körül indultunk haza, igy kimaradt a táncikálás.

Birjátok még, mert most jön a másik esküvő, ahol volt szerencsém a családdal és közeli barátokkal együtt a “belső körös” szertartásokon részt venni, aminek egyébként számomra a csúcspontja az volt, amikor tiszteletbeli szikh-é avattak egyedüli nőként...

Már jó előre meghivják egyébként az embert az esküvőre, mert sokszor több napig is eltart, tehát be kell előre tervezni. Itt is ez történt; már hónapokkal előre tudtam, hogy November 30.-a környékére ne tervezzek semmit sem. Mivel szikh szertartásról beszélünk (a szikhek azok az emberek Indiában, akiknél a férfiak a turbánt viselik, tudjátok és egyébként az egyik legharciasabb nép. Ezért van az, hogy az összes tábornok és pl az angol hadseregben harcolt indiaiak többsége szikh volt. Ők India testőrei, mert az Ő vallásuk engedi meg a háborúskodást egy pár másik indiai népcsoport mellett), ezért maga az esküvő is napközben van, tehát nem este, mint a világon majdnem mindenhol és mint a “sima” hindik körében.

Csütörtökön, Nyugat-Delhi számomra és sajnos a taxi sörőr számára is eldugott helyen, egy szentélyben volt a gyűrű szertartás. Ide a család (annak minden, de minden tagja tényleg) és a közeli barátok kaptak meghivást. A szentélyekben mezitláb illik lenni, úgy hogy vicces volt, hogy mindenki szépen fel volt öltözve és mezitláb járkált a padlóra leteritett puha szőnyegen. Az evésnek egy indiai esküvőn is óriási szerepe van, igy itt is evéssel ütöttük el a várakozást, amikor is a menyasszony és a vőlegény megérkezett. Az összes szertartáson végigvonul az, hogy a menyasszonynak irtó sokat kell várnia a háttérben, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy külön szobában a barátnőkkel, női rokonokkal ülünk és próbáljuk az idegességét levezetni valahogyan. Közben jönnek-mennek a női rokonok, ismerősök a szobában, akik megcsodálják a ruhát, a sminket, a hajat, a manikürt és kb mindent a menyasszonyon és persze áldásukat is adják. Megható volt ebben a belső körben részt venni. Mielőtt megérkeztek volna, egy fenti emeleten, ahol már a fedetlen főt is be kellett takarni, felvonultunk és egy szertartáson vettünk részt. Nem sokat értettem, de gondolom, hogy a menyegzőért imádkoztak, énekeltek. Érdekesség, hogy nem vegyülhetnek a nők a férfiakkal, hanem egyik oldalon a nők, másik oldalon a férfiak ültek törökülésben (nincsenek padok, mint egy templomban nálunk). A szertartásról kihivtak, mert közben megérkezett a menyasszony és hát kellett a lelki támogatás:)

Majd több órás várakozás után végre kijöhet a menyasszony (annak egyébként biztosan van logikus magyarázata, hogy mikor kell pontosan kijönnie, de nem sikerült rájönni és csak ködös válaszokat kaptam... Nem erőltettem, mert egy élet kevés arra, hogy megérts egy idegen kultúrát...), akit most már mindenki megcsodál. Oda kell sétálnia a szinpadszerű emelvényhez (mi rokonok, barátok kisérjük, mint a koszorúslányok), ahová a leendő férj segiti fel és elfoglalják helyüket, mint egy trónon. Ezután megjelenik a vőlegény családja, és szó szerint felékszerezi a menyasszonyt gyönyörűbbnél gyönyörűbb arany ékszerekkel.

(Zárójelben megjegyzem, hogy mi azt el sem tudjuk képzelni, hogy mennyi pénzbe kerül itt egy esküvő... Főleg a menyasszony családjának részéről, mert képzeljétek el, hogy a vőlegény minden egyes családtagjának ajándékok kell adniuk és nem apróságokat, hanem több tiz ezer Forint értékben fejenként. Mesélte Loveneet, hogy hónapokkal előtte elkezdik a bevásárlást... Durva...A vőlegény családjának pedig a gyűrűszertartáson, menyasszony által viselt ruhát és a később ráaggatott ékszereket kell megvenniük, ami egyébként szintén nem filléres összeg... És persze az egész esküvő költsége is megoszlik, na, de itt több száz résztvevővel kell számolniuk... Brutális szerintem és kb évekig gyűjtik rá a pénzt...)

Miután felkerült rá minden ékszer, jöhet a legfontosabb, a gyűrű. Látni kellett volna Loveneet szemét, hogy kikerekedett, amikor megérkezett a gyűrű. Tudtam eddig is, hogy a házasság mennyire fontos az indiai nőknek, de az a tekintet mindent elárult... Kicsit el is gondolkodtam, hogy én vajon miért nem érzem fél embernek magamat amiért még csak meg sem legyint ennek az egésznek a szelleme, de gyorsan el is hesegettem a gondolatot. Ráérek ezen agyalni, ha véget ér ez a forgatag:)

A vőlegény picit szerintem vegyitette a keleti és nyugati kultúrát, mert bizony térde ereszkedett Loveneet előtt lánykérés gyanánt:) Az egész azért vicces, mert erről a szülök már hónapokkal ezelőtt döntöttek...

Ezután végre elkezdődhetett a fotózás az ifjú párral. Természetesen profi fotós(ok) és videos minden egyes pillanatot megörökitett, igy mi is le lettünk ám fényképezve az újdonsült párral. Mindez eltartott délelőtt 11-től délután 4-ig.

A következő napon, pénteken este a lányos háznál voltam amolyan lánybúcsúztatón, amikor a család, közeli barátok még egy utolsót buliznak. Ennek az estének van még egy fontos mozzanata és ez pedig a mendi, vagy henna festése a kezünkre (menyasszonynak a lábaira is, lásd fénykép!). Utcakölyköknek kinéző siheder fiúcskák festették a szebbnél szebb mintákat a végtagjainkra kb 2 perc alatt... Egyébként a piacokon is lehet venni alapanyagot és a torta készitésnél használatos krémadagolóval (az a tölcséralakú valami, amivel mindenféle habcsókokat nyomunk a torta mázára diszitésképpen. Mi annak a neve, valaki tudja?) rajzol a kezünkre. Kb 40 perc alatt szárad meg, de ugye mondanom sem kell, hogy sikerült belenyúlni és a körmömre is jutott, ami aztán majd csak akkor kopik le, amikor lenő a körmöm:)) A cucc egyébkén 100% természetes anyagból készült és olyan agyag illata van, a szine pedig barnás.

Van egy legenda: ha a tenyereden szép sötéten szárad meg a festék, akkor a leendő férj jobban fog szeretni, ha viszont sápadtan szárad meg, akkor forditva. Nálam az első eset állt fenn; kaptam is irigykedő tekintetet Lovenee-től....;)

Miközben száradt az asszonyok, lányok keze-lába, nem állt meg az élet, mert az un. Pándzsábi zenére roptuk (kis izelitő: https://www.youtube.com/watch?v=DvaUmxRMnNM ). Nekem nagyon tetszik ez a zene, mert hihetetlen szenvedélyes és pulzáló. Gyakorlatilag két dob tökéletesen elég hozzá. Lányok és fiúk persze külön táncolnak... Körben állnak a csoportok és körbe-körbe, lábdobbantásokkal körzünk miközben hihetetlen  intenzitással rázzuk a vállunkat, kezünket. Ez az indiai néptánc egyik fajtája.

Ez az ünneplés eltartott éjszakáig, de mi kb 10 körül leléptünk.

Másnap, szombaton végre elérkeztünk az esküvői szertartáshoz. A találkozó eredetileg rögtön a szentélyben volt délelőtt 11 körül és egy páran oda is értünk, mig nem kiderült, hogy a násznép és igazából mindenki a lakodalom helyszinén van. Közben azért sikerült egy másik esküvői forgatagba belekeveredni, ahol tevék és elefántok is voltak (fénykép)... Delhi belvárosában ez azért elég egzotikus látványt nyújtott.

A lakodalom egy klubban volt, ami nyitott volt, tehát gyakorlatilag a szabad ég alatt volt. Aznap különösen melegen sütött a napocska; még talán túl meleg is volt. Gyönyörűen felvirágozott, óriási területen voltak asztalok, székek, bárpult (alkoholt itt sem lehetett fogyasztani; legalábbis hivatalosan) és a terülj-terülj asztalkám kint és mint később kiderült, bent az épületben is. A fő attrakció a szinpad volt, ahová az ifjú pár majd felcsücsül és persze a fényképek is készülnek.

Ismét hasonló volt a helyzet: a menyasszony egy ablaktalan, levegőtlen helyiségben várakozott, miközben Canossa járást folytatott mindenki, hogy megcsodálja Őt. Hát, volt is mit csodálni, mert olyan diszes a menyasszonyi ruha és minden kelléke, hogy csak na (fénykép). Ráadásul a ruha (lengi) annyira nehéz, hogy húzta szegény Loveneet-nek a fejét, hátát. Na, azért az előző esti táncikálás is szerintem ludas volt ebben, de az tény, hogy a sok-sok diszités miatt valóban jóval nehezebb anyagot kellett cipelnie, mint hétköznap. Na, de hát szokás mondani, hogy a szépségért meg kell szenvedni. És gyönyörű is volt szerintem. Minden tökéletesen kikészitve rajta: haj, smink, ékszerek, köröm, a hendi (henna), cipellő és hát a ruha. Próbáltuk az idegességét csilapitani. Eltelt itt is pár óra (közben mi ki-bejárkáltunk, mert enni- és innivalót szereztünk be, ill kokettáltunk az ismerősökkel. Indiában az a divat, hogy az éppen aktuális főnöködet szinte kötelező meghivni és persze a kollégákat is. Voltunk egy páran, de 4-ünkön kivül a többiek nem jöttek a ceremóniára), amikor is felkerekedtünk és megint kisértük a menyasszonyt a kocsiig (menyasszony és vőlegény külön indult útnak), mert menniük kellett a szentélybe a szertartásra.

Mindannyian odaértünk, leadtuk a ruhatárba a cipellőnket, fejünkre húztuk a kendőnket (szombaton már a szárimban voltam és vállam helyett a fejemre tekertem a szári végét. Volt mit tekerni, mert rajtam a 6 méter kétszer annyira volt elég, mint egy átlagos indiai nőn, hi-hi. Ja, és persze mondanom sem kell, hogy itt is hasonló feltűnést keltettem egyedüli fehér emberként a piros száriban...) és szépen elfoglaltuk a helyünket fent az emeleti teremben. Itt is meg volt az ülésrend: Loveneet és Gurpreet (vőlegény) családja külön és azon belül a nők és férfiak külön ültünk le megint csak a folder törökülésben. Szerencsére engem bátoritottak, hogy nyugodtan menjek és fotózzak, mert az itt nem szentségtörés, ha közben nyüzsgök. Nagyon megható volt, mondjuk én mindig megsiratom az esküvőket mostanában, bru-ha-ha. Érdekes, hogy a szertartásnak van egy része, amikor a férfi megkerüli a papot, a nő pedig követi és közben a kezében tartja a férfi kendőjét. Azt hiszem ez azt szimbolizálja, hogy követi és mindig hallgat a férfira a nő... Az egész nagyon meghitt volt, hiszen ide tényleg csak a legközelebbi hozzátartozók jöttel el, de közben meg hátul volt alkalmunk röhögcsélni, mert volt velünk egy 8 hónapos baba is, akin jól szórakoztunk. Cukorfalat (fénykép is készült vagy 100 róla...).

Itt volt az, hogy egyszer csak intettek, hogy menjek ki és legnagyobb meglepetésemre a szikh közösség tiszteletbeli tagjává fogadtak. Na, itt végképp majdnem elbőgtem magamat... A narancssárga kendővel aztán készitettünk egy fényképet is.

A ceremónia után volt nagy sirás-rivás a családban, de mi lent vártuk meg őket. Nagy sokára meg is jöttek, amiután ismét visszakocsikáztunk a lakodalom helyszinére.

A bevonulás drámai és nagyon szép volt: családtagok az ifjú pár feje felett tartott, virággal diszitett keret alatt lépkedett a csupa-csupa virággal diszitett sorfal és persze a családtagok között. Ez a menet aztán felkisérte a párt a szinpadra, amikor is elkezdődött az ajándékátadás és fényképezkedés. Aki éppen a szinpadon volt, az vagy a sorára várt, vagy épp fényképezték, de egyébként a násznép evett-ivott és beszélgetett a szinpad előtt. Ja, és volt egy pici táncnak berendezett gumiszőnyeg is, ahol inkább a férj családja ropta (nyilván, hiszen kaptak egy nővért a családba. Hiszen a szokás az, hogy a feleség a férj családjához költözik és velük kezd el élni. Ez veszteség a feleség családjának, na, de nyereség a férj családjánakJ ).

Ez az etap is eltartott azért pár órahosszáig. Utána megint eszem-iszom dinom-dánom következett, de mi kb 5 órakor úgy hagytuk ott a párt és a családot, hogy nagyban folyt a lakoma (egyébként extra finom volt az étel az esküvőn. Természetesen indiai és itt szerintem hús egyáltalán nem volt, de annál finomabb édességekJ))

Nem panaszképpen, de én olyan hullafáradtan értem haza, mint már régen. Ez a sok szin, hang, izek, ruha susogások teljesen igénybevették az érzékeimet és aznap este már nem sok mindent csináltam.

Ha tehetitek, akkor mindenképpen menjetek el indiai esküvőre, mert teljesen más élmény, mint itthon egy esküvő (mondjuk én itthon is nagyon jókat szoktam bulizniJ)).

A következő beszámoló nyaralásunk élményeit fogja taglalni és azért várom már nagyon, mert India teljesen más részeire megyünk; többek között Goa-ra is, juhéj.

Boldog Új Évet!

Puszi

z

Sziasztok!

Felkészültetek a Diwali hangulatra? Hát, jöjjön!

Sajnos nem kaptam meghivást indiai családhoz, ezért a kollégák  beszámolóiból és a  fantasztikus kilátást biztositó hotelszobából raktam össze, miről is szól ez az ünnep. Ahogy azt már korábban irtam, ez a fény ünnepe és mivel szeretünk analógokat gyártani a könnyebb megértés végett, gyakorlatilag ez az indiai karácsony:) Szerintem mindent elárulnak a képek, amiket csatoltam...

KÉPEK

Ja, és a karácsony mixelik ám az Új Év köszöntésével, már csak azért is, mert Indiában tényleg a Diwali után kezdődik az új év (természetesen, a mindennapokban a Juliánus naptárt használják…). A házakat szerintem a szomszédok egymással versenyezve, szinpompás és villódzó izzókkal diszitik fel. Tisztára karácsonyi hangulat támadt.

Este elmondják az imájukat, majd pedig kezdődik az őrület. Nem viccelek, tényleg elszabadul a pokol este 8 után. A gyerekek, és őszintén a felnőttek is, körmüket lerágva várják a tüzijáték és a robbanócukorkához hasonló, csak sokkal nagyobb zajt csapó, szerintem totálra betiltandó játékok eldobásának kezdetét. Ha egy szóval kellene leirni, akkor borzasztó volt! Nyilván a bérházak között ide-odavágtató zaj is fokozta a csinadatrát, de valami hihetetlen hangzavar kezdődött és tényleg nem lóditok, de hajnal egy órakor még javában folytatódott, csak én akkorra már olyan hulla voltam, hogy zaj ide vagy oda, lefeküdtem aludni, hogy aztán reggel nyolc órakor megint a hangzavarra kelljek. Szóval azt csinálták, hogy kb egyszerre mindenki elkezdett az erkélyekről, lent az udvaron dobálni a tűzijátékokat, meg ezeket a pukkanós izéket (angolul crackers…) ész nélkül. Nem lehetett meglenni a zajban; gyakorlatilag semmit sem tudtam csinálni és lemenni ugye nem volt ildomos, mert még jól alám fűtöttek volna… Tehát több, mint 5 órahosszán át csak süvitettek a petárdák, robbantak a tűzijátékok és ropogtak azok a ropogtatnivalók…

A hang ugye tart, ameddig tart. Na, de az utána maradt füst napokig…! Az valami borzasztó volt. Képzeljétek el, hogy a napot nem láttuk kb 3-4 napig, mert olyan füst lebegett a város felett, hogy nem tudtak a napsugarak áthatolni ezen a füstfelhőn. Pár otthoni ismerőssel beszéltem akkor és ugye panaszkodtam, hogy milyen hűvös van (itteni viszonylathoz képest). Na, ez volt az oka…

Egyébként nem csodálom, hogy egyesek elkezdték szorgalmazni a „zöld Diwalit” (Green Diwali), ahol füstöt nem kibocsátó tűzijátékokat használnak. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez alatt a pár nap alatt olyan jó kis adag lerakódás képződött a tüdőmben, hogy elég lesz onnan kitakaritani…

Hát, szóval alig ért véget ez a sokk hatás, amikor kezdődött a másik, ami mondjuk kevésbé fájdalmas, de szintén megnehezitette a mindennapokat. Ez pedig az irdatlan mennyiségű esküvő. Indiában ugyanis a tradicionális esküvő időszak a magyar szokással ellentétben ilyenkor van. Diwali után kb november végéig, ami ugye nem túl hosszú időszak és a népességet tekintve meg különösen nagy koncentráltságot okoz (mármint mennyiségbelit:) ). Ennek meg az lett a következménye, hogy a fél ország mozgott, vagy ha a régióban maradunk, akkor fél Delhi mozgott egyik pontból a másikba esténként (itt hétköznap is simán tartanak esküvőt; sőt, vasárnap is!), ami persze óriási dugókat, és a még megmaradt füst miatt, iszonyúan szennyezett levegőt okozott. Olvastam az újságban, hogy rendesen logisztikáznia kell a családoknak, mert van, hogy egy estére 3-4 esküvői meghivásnak kell megfelelnie a családnak. Ilyenkor osztódnak, de ez meg persze feszültséget okoz, hiszen kinek esik jól, amikor a meghivottak csak egy része megy el az esküvőre…? Ezt a nyüzsgést még fokozza az a tény, hogy bizony vannak olyan napjai az évnek, amikor különösen érdemes házasodni (ez idén november 11, 12, 13-ra esett), amikor aztán nem lehet moccanni a dugó miatt…

Az esküvő – mint mindenhol máshol – itt is nagyon nagy biznisz, ezért a köré épült ipar ilyenkor tobzódik, de rendesen: esküvő szervezők, a helyszinek, a butikok és az ékszerboltok. Igen, itt hagyományosan brutálisan fel vannak cicomázva a nők arannyal és nem ám 18 karátosssal, hanem 22 karátos arany divik. Nem szaladnék előre, de mivel én is megyek két esküvőre is a hónapban, ezért nem lemaradván az indiaiaktól – már csak azért se – nekem is mélyen a pénztárcába kellett nyúlni aranyékszer ügyében…, de erről majd legközelebb:)

Az időjárásra most már nincs panaszom. Azért irom igy, mert az októberi otthoni őszi idő után annyira vártam az október elején itt hagyott fincsi 30 feletti hőmérsékletet, hogy teljesen megdöbbentem a megérkezésemkori, sőt a Diwali környéki alig 25 fokon (reggel és este inkább 20 fok)… Most már akklimatizálódtam és bár előkerültek a szekrény mélyéről a pulóverek és hosszú ujjú felsők, azért még kis kabátot nem kellett sokszor hordani:)) Pár hét és ide is ideér a 10, vagy akár 5 fok környéki hőmérséklet. Itt a tél nagyon száraz és szinte egyáltalán nem esik csapadék egyébként, viszont annál ködösebb reggeleket hoz.

No, legközelebb akkor az esküvőkről fogok beszámolni.

Addig is puszi!

z

Sziasztok!

Hogy van-e kontraszt Magyarország és India között? Nem, nem is. Rossz a kérdés: mekkora  a kontraszt a két ország között? A válasz: óriási! Mind a jó, mind a rossz eltérésekre igaz ez...

Van, ami Indiában működik szerintem jobban, és van természetesen olyan, ami otthon fejlettebb (éljen, mi is jobban vagyunk végre valamiben, amit mindenki tud, érez csak valahogy otthon nem eszerint viselkedünk...). Közhely, de mint mindenre, ide is igaz, hogy “Minden rosszban van valami jó és minden jóban van valami rossz...”.

A tisztaság, a rendezettség, kiszámithatóság és a biztonság mindenképpen Magyaroszág javára irható (vigyázat; itt és most a két országot összehasonlitásában!). Hihetetlen jó volt kinézni az iroda ablakából és a méltóságosan, tisztán hömpölygő Dunára látni. Hihetetlen jó volt a debreceni Nagytemplom előtti tiszta, rendezett, élre állitott téren elbiciklizni. Ami viszont vitte a pálmát nekem mindenképpen, hogy hihetetlen jó volt anélkül sétálni, hogy állandóan pásztázzam a környezetemet attól tartva, hogy minden pillanatban, bármilyen irányból “rám ugorjanak”. Ez most erős túlzás, tudom, és nehogy kedveteket szegje Indiától ám (majd mindjárt kifejtem, hogy miért), de valójában ezt csináltam hónapok óta, mert mint az indiai útitársamtól megtudtam, Delhi jelenleg India egyik legveszélyesebb helye nők számára... Frankó – gondoltam -; jól beleválasztottam...;)

Ezeket azért – is – irom le, mert bár mi otthon azt gondoljuk, hogy baromi kilátástalan helyen élünk, egy bizonytalan helyzetű országban, de valójában Magyarország egy gyönyörű, civilizált és rengeteg potenciállal rendelkező ország – lenne... Egyetlen egy dolgot látok, amiben sürgősen változtatnunk kellene (természetesen én is ismerek olyan embereket otthon is, akiknél optimistább, derűlátóbb ember nincs máshol sem, azonban az Ő számuk egyenlőre elenyésző)  és ez pedig a hozzáállás. Szép-szép dolog az állandó panaszkodás, mert legalább “kiadjuk” magunkból, amit tudunk nagyon jól, hogy fontos, de hol van az ebből nyert energiának a megoldásra történő befektetése? Elismerem, hogy fejétől bűzlik a hal, igy nehéz változni (most inkább nem mennék bele, de nyilván a politikára utaltam fentebb), ám enélkül nem jutunk egyről a kettőre... És ez rám is ugyanúgy vonatkozik különben, mint a kedves olvasóra (akinek meg nem inge, az ne vegye magára:) Szerencsére a cimzettek között van egy pár ismerős, akire tényleg nem vonatkozik).

Nézzük, mi működik viszont jobban Indiában, mint otthon. Szolgáltatásban gyakorlatilag semmi:) Vagy nekem nem volt eddig szerencsém, vagy túl kritikus vagyok (kmmmm), de a sofőrszolgálattól, a fodrászaton át a mosodáig, mindenhol találtam kisebb-nagyobb kivetnivalót a szinvonalban. Mondom, valószinűleg én vagyok maximalista...

Amit viszont kitűnően csinálnak, az a mosolygás teli szájjal megmutatván a gyönyörű, fehér fogukat, ami még fehérebbnek hat a barna bőrükhöz képest. Különben azt vettem észre, hogy az “rosszabb sorban tengődő” épitési munkás jobban tud mosolyogni képtelen helyzetekben, mint a tanultabb réteg, aki hasonlóan Európához már túl sokat aggódik azon, mit-hol szerezzen be legközelebb, amivel elkáprásztatja a családot, barátait, kollégáit... Nyilván nem nehéz megmagyarázni ezek után, miért “boldogabb” a szegényebb ember és mivel van belőlük pár tiz millió, ezért India is viszonylag boldog nemzetnek számit. Valahol azért sántithat az okfejtésem, mert India az egyik legdinamikusabban fejlődő nép a világon, amiből az következne, hogy cirka 10 év múlva ez a boldogság el fog úszni, de itt jön be a képbe valami, ami máshol nincs: a hinduizmus az egyik legjobban békességre “felszólitó” vallás (mármint nemcsak szavakban, hanem valóban is..., mert ugye ismerünk olyan vallásokat is, ahol gyönyörűen le van irva a világbéke, na, de ennek jegyébe agyra-főre gyilkolászták, gyilkolásszák a népeket...).

Ami még szerintem segit abban, hogy kiegyensúlyozottabban éljenek, az a család és a családi kötődés. A legfontosabb az életükben a család. Minden e körül forog igazából. A felnőtt emberek addig, ameddig nem házasodnak meg/mennek férjhez, otthon laknak. Ha a család lakhelye nem ugyanazon a településen van, akkor minden hétvégén utazás haza és az összes ünnepet illik otthon tölteni. Ebben szerencsére otthon sem maradunk le (mármint a család összetartó erejében), de itt valahogy erősebben jelen van a mindennapokban. Ja, és minimális a válások száma... Ha tehát valaki kimondta a boldogitó igent, akkor onnan “nincs” menekvés; csak fokozatok vannak: 1. Megszokod, 2. Szenvedsz, de elfogadod, hogy ez van és megpróbálod kihozni a legjobbat a helyzetből. Magyarán nincs eszeveszett menekülés az első konfliktus felbukkanásakor. Természetesen, ez általánositás, mert itt is vannak sanyarú sorsú házastársak, akik szenvednek a másik fél brutalitásától (két megjegyzés: férfi is szenvedhet a női erőszaktól, 2. Az erőszak mindig két emberen múlik...).

A másik nagy különbség a szinek. Indiában brutál mennyiségű szinorgia várja az idelátogatót. Ehhez képest Magyarország szürke kis egér (pedig nem is, ha engem kérdeztek...). Itt nem szégyelnek szinesen öltözködni és ezzel valójában meg is alapozzák a hangulatukat...

Ami viszont sokkoló, az a mocsok. Lehet, hogy csak Delhit és környékét jellemzi, de itt óriási a kontraszt a két ország között. Hihetetlen, hogy nem szúrja ki a szemüket. Nem is értem, hogy nem ragad mindenki egy seprűt és legalább a környékén sepri el a szemetet... Ez honnan jöhet vajon? Erre még keresem a választ...

Érdekes, hogy a csapvizre való “átállás” nem okozott nehézséget; pár nap után már simán mertem otthon a csapból inni, vizet forralni.

Zaj. India totál káosz Magyaroszághoz képest. Meg is jegyeztem az irodában otthon, hogy itt milyen csend van, ha-ha:)

Vezetési stilus. Mig otthon személyes sértésnek vesszük, ha valaki megpróbál előzni, vagy valakit be kell engedni, vagy valaki erőszakosabban vezet, addig Indiában még egy szúrós tekintet sem érdemel meg effajta csekélység. Nem mondom; láttam már vitatkozó riksásokat, meg vitatkozó taxist és riksást, de az esetek többségében engedik a másikat “kibontakozni” miközben azt gondolják: - Menjél csak öregem, ha neked sürgősebb, én ugyan nem tartalak fel és meg sem sértődöm... Ugye milyen érdekes? Először nekem is furcsa volt, mert bizony én is belementem hasonló viselkedésbe otthon, de itt már én is csak unottan ránézek a vezetőre, és kész. Elengedem...

Ha lehetne, akkor összegyúrnám a két országot és venném mindkettőből a jó dolgokat. Huh, a fincsi meleg idő mindenképpen Indiából jönne:) Bár már nincsen 30 fok, de azért a 28 fok kellemesen hatott az otthoni időhöz képest:) Na, jó, a májusi-júniusi 45 fokot nem gyúrnám bele az egyvelegbe;)

Na, de nem lehet, ezért csak szivom magamba a sok jót, amit itt kapok. Többeknek mondtam, hogy mindenkit kiküldenék 1-2 hónapra Indiába és rögtön elkezdené értékelni az otthoni kényelmet, rendet...

Még fut a háttérben a program, amivel feldolgozom az otthon töltött 2 hetet, de a lényeget szerintem leirtam fentebb.

Diwaliról legközelebb.

Kitartás mindenkinek; mindjárt jön a karácsony:))

z

Sziasztok!

Ezúttal a fesztiválokról számolok be, mert októbertől decemberig ez igen fajsúlyos minden indiai életében.

Kb 2 héttel ezelőtt kezdődött el a Navratri, amit egész India területén megünnepelnek. Navratri előtt pedig van egy kb 15 nap, amikor nem vásárolhatnak nagy dolgokat (ékszert, lakást, műszaki cikkeket, stb) és nem köthetnek üzletet, mert nem hoz szerencsét.

Nem panaszképpen, de a hotel előtti parkba telepitett sátorban MINDEN REGGEL fél 7-kor megszólaltak a dobok, hogy begyűjtsék a hiveket és rövid imaéneklés szűrödött fel… Több, mint egy hétig nem igazán tudtam addig aludni, ameddig én akartam, hanem a dobszóra ébredtem. Háááát, 1 hét után már gondoltam minden szépet és jót az indiai fesztiválokról, de mivel Indiában a tolerancia az egyik legnagyobb vivmány szerintem, ezért próbáltam nem lázongani (még belül sem…), hanem csendben tudomásul venni, hogy ez van: az ország, ahol élek, ami befogadott, most ünnepel és ezt tiszteletben kell tartani és kész. Na, jó, azért vasárnap már kicsit szivtam a fogamat, de végülis nem igazán tudtam mit tenni:)))

A képeken látjátok, hogy micsoda diszités divik ilyenkor: arany és piros.

Maga a Navratri egyébként kilenc éjszakát jelent és az Erő Istenének imádatáról szól, valamint a hindu mitológiai hold naptár szerinti új év kezdete is. A gyakorlatban ez bizony böjtölést jelent a javából: nincsen alkohol-, hagyma/fokhagymafogyasztás. Sőt, vannak hölgyek, akik az éves fogyókúrájukat erre a 10 napra időzitik. A legdurvább, amit olvastam az újságban, hogy van, aki minden évben – immáron 10 éve – 10 napig csak vizet fogyaszt… El nem birom képzelni, hogy ezt hogy tudja végigcsinálni, de igazából nem kellene csodálkoznom, mert az irodában is tudok olyan kollégát, aki soha, de soha nem ivott még egy korty alkoholt sem… Számomra ez elképzelhetetlen, de a vallási meggyőződés itt borzasztó erős és generációról generációra száll.

Szóval a Navratri első éjszakáján is nagy zene-bona volt. Erről készitettem pár képet, ill videot is, amit most már tényleg fel is töltök:)) Ezután – ahogyan fentebb is irtam – minden reggel közös mantrázással kezdhette a napot, aki csatlakozott és esténként is össze-összejöttek. A 10. napon aztán eljött a nagy „bábuégetés” ceremóniája (Dushera), amiről szintén készitettem pár képet. A Dushera a tizfejű démon (Ravana) felett aratott győzelmet jelképezi.Különösen érdekes szerintem, hogy ilyenkor a szinházakban szinte csak ilyen vallásos témájú darabokat játszanak. Nekem is ajánlották, hogy menjek el, de ez most valahogy kimaradt. Az est fénypontja – szó szerint is – a Ravana elégetése. Általában 3 bábut állitanak fel és azokat égetik el, de pl a hotel mögötti parkban csak egy bábu volt. Maga a bábut nagy gonddal készitik el és kb 8-10 méter magas. Kifestik, feldiszitik, kicicomázzák, hogy aztán kb 15 perc leforgása alatt mindez elégjen. Tisztára olyan, mint a mohácsi busójáráskor elégetett bábu, csak ez nem a télbúcsúztatókor, hanem a másik nagy évszakváltáskor történik; a nyár, monszun utáni időszak köszöntése. Vannak helyek, ahol a bábut aztán vizre bocsátják (volt is téma másnap az újságban, hogy micsoda környezetszennyezést követnek el évről évre és hogy megborul a folyók ökológiája pár hétre amiatt, hogy a befestett, elégetett, műanyag szerkezet ázik a vizben…). A ceremónia előtt tüzijáték is volt, meg görögtűz féle (bar se nem sárga nem volt, se a formája valahogy nem úgy nézett ki, mint pl Debrecenben augusztus 20.-án:)))), de itt imádták. Persze mindez annak is megünneplése, hogy végre ehetnek-ihatnak szabadon és nem kell böjtölniük. Volt is nagy zene-bona aznap este…. Bár mentségükre legyen mondva, hogy soha nem tart a nagy bulizás 11 óránál tovább. Lefényképeztem, hogy nézett ki a park hétfőn reggel. Hétfőn estére pedig teljesen felszámolták; sőt a kitaposott, kiégett részt is gyönyörűen visszapótolták a parkot gondozók.

A következő ilyen nagy ünnep a Diwali lesz – ahogyan az előző irásomban is irtam -, a fény ünnepe. Erről majd később, amikor már visszatértem Indiába;)

Igen, közben hazajöttem két hétre és jelenleg Debrecenben szivom a jó kis tiszta, száraz és hűvös levegőt. Irtó nagy a különbség a két ország időjárása között. Indiában még mindig 30 fok feletti hőmérséklet van, itt meg ugye örülünk, ha 20 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, de erről majd akkor, amikor már visszatértem és megemesztettem a két ország közötti óriási különbséget;) Egyenlőre élvezem az európai civilizáció nyújtotta előnyöket és próbálom megérteni ugyanezen civilizáció okozta negativumokat.

Addig is mindenkinek szép, napsütéses őszi napokat!

z

Sziasztok!

KÉPEK

Az elmúlt hétvégén nagyon szép helyen jártam: megnéztük a Neemrana erődöt Rajasthan államban. Kb 150 km-re helyezkedik el Delhitől, és bár autópálya vezet oda, az útépités miatt kb 1,5-ször hosszabb ideig tartott az út, mint normálisan... Jó döntés volt, mert állitólag aznap (vasárnap) irtózatos eső zúdult Delhire; minket viszont alig ért pár cseppecske:)

A fényképek jól mutatják, hogy egy 15. Században épült erőd vedlett át nem hotelnek minősülő hotellé (itt igy nevezik a műemlékvédelem alatt álló hoteleket és éppen ezért nincs is “csillagminősitése”). Az úszómedencében nem engedtek minket pancsolni, mert nem béreltünk szobát, pedig az idő megkivánta volna: iszonyatos pára volt és meleg.

Az időjárás megér egy misét. Nem panaszképpen, de mióta itt vagyok nem sokszor esett 30 fok alá a hőmérő higanyszála. A héten pénteken volt egy kis “para”, mert lehült “nagyon”, ugyanis éjszaka 20 fok környékén volt és napközben is csak 25-26 fokig melegedett fel, vagyis jó 8-10 fokos lehülés történt péntekre. Szét is fagytam, mert az irodában továbbra is megy a légkondicionáló, mintha legalábbis nyár lenne... Szombatra aztán visszaállt a rend, bár “csak” 32-33 fokig melegedett fel az idő. Én örültem neki. Nem is tudom, mi lesz velem október második felében, amikor haza látogatok... Tudom, keressem elő a bundabugyimat... Brrr, ezt a részét egyáltalán nem várom. A 20 fokos hőmérséklet különbségre még majd valahogyan fel kellene készülnöm...

Egyébként minden ok. Gyomorpanaszok időnként gyötörnek, de akkor az általam eddig lenézett módszerhez folyamodtam: kóla. Sajnos igazuk volt azoknak (igen M. Judit!!!), akik azzal riogattak, hogy majd meglátod; az egyetlen “gyógyir” a gyomorbántalmakra a kóla lesz... Otthon nem hittem nekik, de sajnos saját tapasztalat, hogy igazuk lett... Én nem tudom, mi van a kólában, de kilo mindent (rosszat és valószinűleg jót is), ami bennünk van... Nem viszem túlzásba természetesen, de egy fél literes üveg mindig van a hűtőmben... Durva, nem? Én az antikólista most kólát tárolok a hűtőmben. Na, persze ennek is meg van az előnye, mert igy legalább kipóbáltam a hires indiai kólát, a thums up-ot (vad forditásban valami ilyesmi: hüvelykujj fel=victory=győzelem, vagyis minden rendben van)... Ez az az ital szerintem, amit az Izek, imák, szerelmek, c filmben Julia Roberts is kipróbál, amikor a barátja kiviszi az ashramból, hogy beszélgessenek. Meg van?

Október Indiában az egyik, ha nem a legnagyobb fesztiválszezon. Diwali (fény ünnepe. bővebben: http://hu.thecircumference.org/diwali , vagy angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Diwali )is jön, de addig még sok minden fog történni. Lépten-nyomon rendezvényekbe akad az ember és persze az emberek itt is rengeteget vásárolnak. Ráadásul Diwali után jön a házasságkötések időszaka, ami még több vásárlást jelent (az ifjú párnak az ajándékok miatt (hiszen ajándékot vesznek minden családtagnak...), a vendégseregnek meg a ruhák miatt (főleg a nők akarják ilyenkor elvarázsolni a környezetüket). Hagyományosan most veszik a legtöbb ékszert (leginkább aranyat) Indiában. Olvastam egy cikket, hogy mi, európai nők bárhogy is akarnánk túllicitálni az indiai nőket az esküvőn, egyszerűen nem lehet, mert az összes aranyat, legjobb szárikat magukra öltik és tömény árad mindenhonnan. Hát, kiváncsi vagyok, mert ugye November végén megyek én is egy szikh esküvőre. Természetesen én is sáriban fogok diszelegni és természetesen én is magamra öltöm a legszebb ékszereimet. Reszkessetek indiai nők:)))))!

A “jó” idő beálltával a környékemen élők – ha lehet akkor – még aktivabbak: már korán reggel hallom az ütemes tapsot (eddig még nem volt lelkierőm kibújni az ágyból csak azért, hogy megnézzem, milyen mozgás fajtát művelhetnek ütemes tapsra), és amikor 7 körül felhúzom a függönyt, akkor látom, hogy a park szinte megelevenedik a sok izgő-mozgó embertől. Számomra meglepetés volt, hogy van néhány kutyasétáltató is, mert Indiában nem annyira divat – még – kutyát a lakásban tartani... Este ugyanez. Amikor nagy ritkán lemegyek sötétedés után a hotel udvarára és körbesétálom én is tömböt, akkor látom, hogy mennyien teszik ugyanezt... Azt talán irtam már, hogy Indiában ennek hagyománya van: aki csak teheti, gyors sétával, jógalégzéssel kezdi a napot, és vérmérséklettől függően gyors sétával, focival, krikettel fejezi be a napot. Sőőőőt, a minap láttam korán reggel egy kocogó embert is...:) Ja, és itt simán leállnak az emberek tekergetni magukat a park közepén; nem igazán érdekli őket, hogy bárki is nézi... Nyilván a rekkenő hőség miatt alakult ki ez a kora reggeli és késő esti mozgás, de nekem még valahogy mindig nem sikerült megszoknom. Mi lesz itt télen?? Biztosan kint fog nyüzsögni a parkban a környék apraja-nagyja:)))

Egyébként a lehűlés még kézzelfoghatóbb példája, hogy a reggeli úszáskor már bizony meg-megdidergek, mert kb ugyanolyan hűvös kezd lenni a viz, mint otthon:))) Hogy vártam én ezt! Végre nem szakad ki a tüdőm és le tudom úszni a kilométeremet:))

Ha minden igaz, akkor a következő bejegyzés otthonról fog történni:)

Addig is puszi!

z

Sziasztok!

Eltelt 3 hónap!!! Szinte hihetetlen számomra is, de igaz és még élek-virulok:)

Kezdem kiismerni az indiaiakat, bár egy élet nem elég szerintem egy nép szokásainak a teljes megismerésére... Mindenesetre már azért tudok időnként a sorok között olvasni legalább:)

Érdekes nép, meg kell hagyni. Itt tényleg nem azt gondolják, teszik, amit mondanak, hanem egy sajátos “forditóprogram” segitségével sokszor pont az ellentétét... Azt hiszem Indiára nagyon igaz a mondás, hogy ha jól akarod magadat érezni, akkor mindenképpen “fel kell venned” a helyi szokásokat (öltözködés, életstilus), mert ha mindig a saját, megszokott életritmusod szerint próbálsz meg itt élni, akkor folyamatosan csalódás, keserűség és düh ér...

Meg kell érteni, hogy itt az, ha “5 perc múlva jelentkezem” valójában azt jelenti, hogy legalább 15 perc múlva felbukkan, vagy sokszor majd csak másnap... Itt számunkra egyértelmű dolgokat (pl a fürdőszobában a csap kitakaritása) meg kell nekik mondani, mert különben egyszerűen “elfelejtik” megcsinálni.

Hirtelen azért váltam ilyen “bölccsé”, mert látom az 5 hete itt tartózkodó diákokon, hogy olyanokért panaszkodnak, ami nekem már fel sem tűnik és csak mosolygok rajtuk... Hát, igen, muszály volt lerugnom magamról az effajta idegeskedést, különben minden percben felforrna az agyvizem, ha-ha...

Borzasztóan kiváncsi vagyok, hogy fogom otthon magamat érezni (októberben megyek haza 2 hétre); mennyire lesz kulturális sokk az otthoni életstilus:)) Nem nehéz megjósolni, hogy valószinűleg az lesz...

Egyébként ez a csoport elég vegyes bazár: tegnap egy sri-lankaival reggeliztem, de a múlt héten egy mauriciusi magyarázta, hogy mennyiféle nép él Mauriciuson...:)

Múlt hétvégén voltunk pár helyen; erről láttok képeket. A Qutab Minar gyönyörű volt és elképesztő, hogy az 1100-as években kezdték el épiteni... Elég sok hindi látogató volt, pedig annak idején 27 hindi szentélyt pusztitottak el az arab mogulok, hogy felépitsék ezt a mecsetet és a tornyot...

Láttok képeket a helyiekről, gyerekekről, akik szerintem gyönyörűek. A többiek nem oszják a véleményemet, de hát izlések és pofonok, nem igaz?

Az időjárásról mindenképpen ejtenék pár szót. A monszun mintha kitolódott volna... Múlt hétvégén több éves rekordot megdöntő esőzés volt (állitólag Delhiben voltak területek, ahol 20-30 cm eső esett pár óra alatt...) és ezen a hétvégén is várható újabb esőzés. Azonban már érezhető a “lehűlés” hatása, mert pl a reggeli úszáskor már szinte hűsitő volt – végre – a viz és nem akart kiszakadni a tüdőm a helyéről. Éjszaka, hajnalban a hőmérséklet “lehül” 24-25 fokra, de napközben még mindig 35 fok környékén van a hőmérséklet. Ebből persze nem sok mindent érzek, mert az irodában megy a légkodni, de reggel és délután az irodába, irodából jövet-menet azért simán meg lehet főni. Tudom, ez most szivfájditó, mert otthon már nagyban tombol a borongós őszi idő, de hát ez van:))) Szóval nem panaszkodom; az időjárás fantasztikus, ha nem szakad az eső:))

Október állitólag maga lesz a csoda a 25 fokos idővel es napocskával, ami külön jó, mert kezdődik a fesztivál szezon:) December közepétől január közepéig pedig le fog menni egészen 5 fok környékére a hőmérséklet, amiből – ha minden igaz – nem fogok semmit sem észrevenni, mert otthon leszek:) Februárban pedig kezdődik a felmelegedés, hogy aztán május, júniusban felmenjen a higany szála egészen 45 fokig. Brrr, na, az azért kemény lesz… Biztosan nem fogok annyit ficánkolni, mint a „hűvösebb” időben:)))

Ennyit mára, mert vár a Khan Market:)

Puszi

z

Sziasztok!

Arról meséltem már, hogy a szálloda, ahol lakom, 2-3 hónapos váltásokban szállásol el tanulókat mindenféle, számomra egzotikus országból? Igy történhetett meg az, hogy ezen a hétvégén pl két azerbajdzsáni és két litvánnal voltam várost nézni, piacozni:) Ők egyébként felnőtt emberek, akiknek otthon van rendes munkájuk, csak az ottani indiai nagykövetségek áldásos munkájának köszönhetően ösztöndijhoz jutottak aminek keretében 2-3 hónapot töltenek el Indiában angolt és számitástechnikát tanulni. Vannak itt még Tádzsikisztánból, Afganisztánból, Vietnámból, Kubából (!!!!), Indonéziából, Libiából, ill mindenféle afrikai országból (tegnap reggel egy elefántcsontparti ürgével reggeliztem, ma pedig egy kameruni fickóval ebédeltem). A korosztály 21-50 között szóródik... Érdekes egyveleg:)

KÉPEK

Ennek örömére most már szerencsére nem kell egyedül járkálnom a delhi forgatagban:)

A piacokon egyébként kötelező az alkudozás. Először furcsa volt nekem, mert olyan agressziv megnyilvánulásnak tartottam, de most már egészen belejöttem. Nagyon pofátlannak kell lenni, mert különben eladják neked a portékát 3-4 szeres áron, ami még mindig nem túl drága egyébként, na, de a presztizs, hogy ha valamit sikerült igazán olcsón megszerezni, az nem semmi. A kollégáim ugyanis állandóan kérdezgetik, hogy vettem-e valamit hétvégén, és a következő kérdésük, hogy mennyiért:) A kereskedők egyébként mindig halálra sajnáltatják magukat, hogy ne csináljam már, amikor egy nagyon durván alacsony árat mondok, mert én vagyok az első vevőjük aznap (délelőtt 11-kor..., de egyébként tényleg elég későn nyitnak itt a boltok), és nem hozok neki szerencsét, ha nem kedvező az első ügylete:) A másik taktika, amikor be akarják magyarázni az emberbe, hogy ez bizony tiszta selyem. A tegnapi nap poénja az volt, amikor egy sima kis bőrcipőre azt találta mondani, hogy tevebőrből van, ha-ha:)) Egyébként úgy lehet kicsalogatni a “best price-t” az árusból, hogy ha azt mondod neki, hogy 5-6 darabot is vennél. Erre azért már hajlandó lejjebb vinni az árakat és meg is tartja még akkor is, hogy ha csak pl két darabot veszel. A harmadik taktika, amikor kihasználod az európaiságodat, az én esetemben a szőkeségemet is:)) Néha egy mosoly a kereskedőre, és nem bir ellenállni, hi-hi:)) Ja, és tényleg működik az, hogy ha nem tetszik az ár, akkor flegmán ott hagyod az árust, aki 10 másodpercen belül utánad kiabál, hogy áll az alku:) Vicces, még akkor is, ha legbelül tudja az ember, hogy megszerezheted nagyon alacsonyan is az adott árut, de még igy is van haszna a kereskedőnek jócskán rajta, hiszen annyira alacsony az előállitási költsége itt a termékeknek, hogy ihaj...

A minőségről annyit, hogy ha igazán jó minőséget akarsz, akkor annak bizony ára van. India olcsósága pedig már a múlté sajnos. Közel sem olyan olcsó átlagban itt az élet, mint ahogyan gondoltam. Valamivel olcsóbb, mint otthon, de mondom, nem annyival, mint amit Európában gondolunk Indiáról. Ráadásul pechemre a rúpia őrült száguldásba kezdett lefelé, mert jövőre itt is választások lesznek... Napi téma bent a munkahelyen is a rúpia árfolyama a dollárhoz, euróhoz képest, és tényleg gyengül a közel 3 hónap alatt, amióta én is itt vagyok.

Szóval visszatérve a szállodában megismert mindenféle népekre, igy legalább megtudok ezekről az országokról is valami érdekeset, és persze én is sokat mesélek nekik Magyarországról. A vége mindig az, hogy meg akarják látogatni:))) Mi ez, ha nem ország imázs épités? Majd bekopogtatok otthon a Kormányhivatalba plusz fizetésért, ha-ha:)) Nem, egyébként szivesen csinálom, mert olyan jó látni a szemükben megcsillanó kiváncsiságot. Meglepő, hogy például az egyik vietnámi fickó tökre tudta, hogy milyen nagy hatalom volt a magyar királyság a középkorban...:) Sajnos én Vietnámról az amerikaiak hires akcióján kivül (vietnámi háború:(( ) nem igazán tudok semmit sem... Egy ilyen beszélgetés után mindig megnézem a neten az adott országot és hát, melléolvasom a Külügyminisztérium országokkal kapcsolatos ajánlását (mennyire veszélyes az ország), mert hát ezek a népek aztán nem viccelnek, hanem komolyan invitálják ám az embert az országukba:))) Sajnos a vizumom nem engedélyez több utazást, ezért kénytelen vagyok a fenekemen maradni és Indiát bejárni, de amint meg lesz a másik vizumom, tuttira elmegyek még néhány környező országba.

A hétvégén végre kipróbáltam az indiai metrot is. Hát, sajnos elég nagy tömeg van hétvégén is, de összességében nem volt olyan szörnyű, mint amiket hallottam róla. Mivel vegyesen voltunk nők-férfiak, igy nem tudtuk kipróbálni a csak nőknek szóló kocsit (!!!). Ami nagyon furcsa volt, hogy nem engedik kiszállni a metroból a többi utast, hanem már nyomulnak be ezerrel az ajtókon. Teljesen megdöbbentem, hogy ennyire buták. Itt aztán tudnod kell tolakodni, különben lemaradsz, vagy nem tudsz leülni (erről mi nem is álmodtunk...). A jegy ára nem drága egyáltalán: a többi országhoz hasonlóan kártyát kell venned, amit időről-időre feltöltesz egy általad meghatározott összeggel.

Kb 3 hete készitettem pár képet arról, hogyan történik itt a szúnyogirtás. Hát, ez is vicces. Először csak arra lettem figyelmes, hogy irtó furcsa zaj szüremlik be kivülről. Kinéztem az ablakon, és akkor láttam, hogy egy ilyen szekérszerűséget húzgálnak körbe-körbe, amiből ömlik a füst. Most van ugyanis a leginkább “szúnyogos” időszak és itt nagyon kell vigyázni a malaria és a trópusi náthaláz (dengue) veszély miatt. A hotelszobámban éjjel-nappal be van kapcsolva a konektorba helyezhető szúnyogriasztó és nincs is szúnyog:) Viszont ha esti programot tervezünk, akkor kötelező tartozék a szúnyogriasztó, különben megesznek a szúnyogok. Azt tapasztaltam, hogy itt sokkal éhesebben harapnak az emberbe, mint otthon...

Kb 2 hete voltam az egyik magyar ismerősömmel Gurgaonban a Kingdom of Dreams nevű helyen, ami arról hires, hogy India minden régiójából mutat be termékeket boltonként, ill ételeket éttermenként. Valamint egész évben előadások láthatóak Indiáról. Leginkább zenés-táncos (hát, mi más Bollywood után szabadon:))), bár amire mi ültünk be, az azért prózai részeket is tartalmazott hindiül, ám nem volt nehéz következtetni a szöveg értelmére:)))

Ma készitettem pár képet a metron is, ill shopingolás közben is a többiekről (van azért rólam is:).

Ha minden igaz, akkor elkisérhetem őket a Taj Mahal-hoz, ill Jaipurba is, mert a szervezet, aki elhozta őket Indiába szervez nekik egy 3 napos kirándulást. Már nagyon várom, mert oda még nem sikerült eljutnom, és hát mi a leghiresebb manapság Indiáról, ha nem a Taj Mahal:)))

A héten ünnepelték, leginkább Mumbaiban (régi nevén Bombay) és egész Nyugat-Indiában a Ganesha ünnepét (két kép a fényképek között), ami ez évben hétfőre esett. Ez az egyik leghiresebb hindi istenség, méghozzá az elefántfejű embertestű (biztosan láttatok már róla képet). Ez az isten a vállalkozások, meg úgy egyáltalán az újrakezdes intensége. Csatolok egy – angol nyelvű – anyagot (5 perc):

http://www.sanatansociety.org/hindu_gods_and_goddesses/ganesha.htm#.UjWlzj_YTvA

 Az időjárás egyébként még borzasztóan meleg: 35 fok és magas páratartalom. Már kb 3 hete meg kellett volna érkeznie a hűvös időnek (30 fok)... Emiatt a nappali program legtöbbször azért is rövidül le pár órára, mert annyira nagyon meleg van, hogy a végén már csak kókadozunk. Teljesen lefárasztja az embert.

Kérdeztétek többen is, hogy azóta voltam-e rosszul, de örömmel jelentem, hogy a szervezetem úgy tűnik megszokta az indiai kosztot és az ásványvizet is:)) Ja, kb én vagyok az egyetlen, aki szereti az indiai ételt a hotelben, mert mindenki fanyalog, hogy túl fűszeres, meg mit tudom én. Pedig szerintem nagyon finom és nem, még mindig nem hianyzik a paprikás csirke:)) Amúgy sem ettem túl sokszor paprikás csirkéééééét, ha-ha. Ami leginkább hiányik az embereken kivül, az a sétálás szabadon. Na, az baromira hiányzik, mert itt állandóan résen kell lenni... Hát, ha minden igaz, akkor októberben otthon leszek 2 hetet, reszkessetek:).

Addig is puszi!

z

Sziasztok!

Nem tűntem ám el, csak picit felgyorsultak az események:)

KÉPEK

Az történt ugyanis, hogy mivel a kollégákkal mégsem mentünk Goa-ra (remélem, megszervezik előbb-utóbb…), és mivel minden héten augusztusban volt 1-1 munkaszüneti nap, igy gondoltam egyet és részben magán-, részben üzleti célból 4 nappal indulás előtt lefoglaltam a repülöjegyet/szállást Szingapúrba! Huh, és nagyon nem bántam meg!

Egyrészt picit jó volt kiszabadulni Indiából, mert azért van pár dolog, ami hiányzik ám, ill természetesen mindig szerettem új országokat felfedezni. Szerencsém is volt, mert az egyik barátnőm előttem pár héttel látogatta meg Szingapúrt, ill a szingapúri kolléganőm tök rendes volt és nagyon sokat kisérgetett a pár nap alatt.

Annyira tetszett egyébként ez a miniállam (a területe kb 40km*40km, lakosainak száma kb 3,5 millió fő (a világ egyik legsűrűbben lakott országa), de a sok bevándorlóval együtt kb 5 millió ember él a városállamban. Lakosainak 70-80%-a kinai származású, kb 5%-a indiai (tamil, ami azért érdekes, mert nem hindiül beszélnek, hanem tamilul, ami egy teljesen különböző nyelv…), valamint sok maláj bevándorló is él itt. Sőt mint megtudtam, sok maláj ingázik Malájzia és Szingapúr között az általam is, a repülőgépről lefényképezett hidon keresztül). Szóval annyira tetszett, hogy az eredetileg tervezett 4 nap helyet végülis 6 napot töltöttem itt, amiből egy nap a szingapúri irodánk volt, tehát munkával telt.

Hát, lehet, hogy India után volt nagy csak a kontraszt, de megmerem kockáztatni, hogy a nyugat-európai országoknál is fejlettebb országba vetett el a sors. Itt aztán van minden, mi szem-szájnak ingere:) Ami nekem elsősorban tetszett, az a környezettudatosság: napenergia mindenhol, tisztaság (nincs köpködés, pedig tudjuk, hogy a nagy szomszédnál, ahonnan a lakosság nagyobbik része származik, ezt a szokást előszeretettel gyakorolják, és bár mindent megtett a hatóság, hogy az Olimpia idején nem gusztustalankodjanak a lakosok, de ahogy hallom, minden visszatért a régi kerékvágásba ott az Olimpia után…), rengeteg park, átgondolt várostervezés (mondjuk azt picit veszélyesnek tartom, hogy az ország területének 20%-a a tengertől elvett területből származik, és további „rablást” terveznek a közeli jövőben… Szerintem amit a természettől elvesz az ember, azt a természet előbb-utóbb kamatostul visszaveszi, de ez csak az én magánvéleményem… Mindenesetre a végeredmény tényleg csodálatos és megigértem magamnak és a kollégámnak is, hogy mindenképpen visszatérek Szingapúrba!).

Oly annyira nem birok elszakadni Indiától, hogy sikerült „véletlenül” pont az indiai negyed kellős közepén (az első pár kép a szállodai szobából a kilátás) szállást foglalni (egyébként irtózatosan drága a szállás Szingapúrban, igy tulajdonképpen nincs mit ezen csodálkozni…), ezért minden reggel indai reggelit ettem és a szállodában nem sok fehér emberrel találkoztam, de ez nem igazán zavart, mert kb délelőtt 10 órától este 10-ig jártuk a várost:)).

Az első este elvitt egy ötcsillagos szálloda éttermébe, mert szerintem biztosan úgy volt vele, hogy szükségem van egy kis átmenetre az európai étel és a szingapúri étel között. Ha-ha, akkor még nem tudta, hogy kb mindenevő vagyok és az egyik kedvenc ételeim egyike a tengeri herkentyűk:)) Minden nap halat, rákot, polipot, meg isten tudja mit ettem, juhééééj! Picit jó is volt különben visszatérni az indiai vegetáriánus étrendre a kirándulás után:)

Mivel első körben csak pár napot terveztem, ezért csak egy múzeumot látogattunk meg, de legalább még egy ok arra, hogy visszatérjek (ez volt a szlogenünk egyébként a következő napokban, mert itt tényleg annyi látnivaló és szórakozási lehetőség van, hogy hónapokat el lehet tölteni).

Pénteken aztán nyakunkba vettük a várost, részben a fentebb emlitett barátnőm tanácsait követve, részben természetesen az őslakos kolléganőm helyi ismereteire támaszkodva.

Mivel Szingapúr mindig is kulcsfontosságú volt tengeri kapcsolatának, folyójának köszönhetően, kb minden a víz köré épült, ami fontos. Az ország egyébként a brit gyarmatbirodalom központja volt (én ezt nem is tudtam eddig)…, ezért itt is, csak úgy, mint Indiában a britek keze nyoma látszódik. Indiával ellentétben viszont itt inkább büszkék erre, de nyilván azért, mert Indiát tényleg nagyon kiszipolyozták a britek.

Na, itt aztán nem volt mit elvinniük, ugyanis képzeljétek el, hogy a Szingapúrban kapható áruk 99%-a nem szingapúri eredetű egész egyszerűen azért, mert itt nem terem meg semmi sem, mert nincs elég területük… Bár van pl. szingapúri sör, meg szingapúri kenyér, de az alapanyagot a környező országokból importálják (Malájziából, Indonéziából nagyon sok mindent, de természetesen Indiából és Kinából is több dolgot). Ebből kifolyólag nagyon jó kapcsolatot próbálnak ápolni a szomszédos országokkal.

Egyébként nem volt mindig gazdag ország Szingapúr (mert azt nem mondtam, hogy az éves, egy főre jutó GDP kb 4-szer annyi, mint Magyarországnak és picivel kevesebb, mint az EU leggazdagabb országában, Németországban). A 70-es évekig borzasztó szegény országnak számitott, ahol a drog, korrupció és bűnőzés jellemezte az országot. Ám óriási szerencséjükre, egy igen karizmatikus vezető került hatalomra a 70-es években, aki erős kezekkel megregulázta a bűnbandákat, és „kitakaritotta” az országot. Azóta már a fia kormányoz, de ezt a borzasztó erős stabilitást és rendet (gazdasági, politikai, szociális) azóta is meg tudta őrizni az ország. Mondjuk érdekesség, hogy amikor tanulmányoztam a Külügyminisztérium Szingapúrról szóló oldalát, akkor felhivták a figyelmemet, hogy próbáljak meg nem rosszalkodni, mert a gyarmati időből még megmaradt a botozás, mint bűntetési eszköz… Jelentem, megúsztam a botozást:))))

Jogosan kérdezitek – mert én is ezt tettem -, hogy akkor mitől ilyen erős az ország gazdasága: Ázsia egyik, ha nem az egyetlen pénzügyi központjává vált az évek alatt. Itt minden nagyobb nyugati, keleti cég képviselteti magát, és ha pl egy nyugati managert Ázsiába akarnak küldeni, de az adott ország mondjuk nem a legbiztonságosabb, akkor Szingapúr még mindig közelebb van, mint az USA, vagy Nyugat-Európa.

Egyébként rengeteg fehér embert láttam, és nemcsak turistát… Szolgáltatásban, különösen pénzügyi szolgáltatásban nagyon erősek. Nyilván a törvényi szabályozás stabilitása biztonságossá teszi a nagyobb cégeknek a szingapúri iroda megnyitását. Korrupció kb 0% és bűnözés sincsen igazán, mert nagyon szigorú bűntetés jár érte (börtön és pénzbüntetés is).

Ugye milyen egyszerű a megoldás? Ha-ha, mi sajnos ettől fényévekre vagyunk otthon…

Na, de vissza a képekre. Az egyik kedvencem volt a Marina Bay Sands (MBS) Hotel: a három torony tetején egy hajó formájú tető van. Haláli és uralja az egész várost. Ja, és a tetején többek között van egy úszómedence is… Olala, paradicsom nekem:) Most nem mentünk fel, de legközelebb mindenképpen útba ejtjük:) MBS-t minden irányból és minden napszakban fényképeztem, mert annyira nem tudtam betelni vele, ha-ha:)

Voltunk hajókiránduláson, felmentünk a Singapore Flyer-re (London Eye után szabadon, de ez sokkal magasabb és be lehet látni egész Szingapúrt; sőt Malajziát is). A botanikus kerteket nagyon szeretem és ez tényleg a botanikus kertek gyöngyszeme. Valószinűleg azért is tetszett, mert tele volt számomra egzotikus növénnyel, virággal. Az orchidea kert különösen tetszett és elég sok képet készitettem ott).

Ja, ezúttal örülhettek, mert a kolléganőm annyira rácuppant a fényképezőgépemre, hogy kérdés nélkül kattingatta rólam a képeket:) Sőt, még át is kellett neki küldenem a gép paramétereit, mert be fog ruházni egy ugyanilyenbe:)))

Az esti lézershow fantasztikus volt. Minden este 8-kor van és zenei aláfestés is jár hozzá. Picit olyan, mintha minden nap augusztus 20.-a lenne:)))

A Gardens by the Bay fantasztikus hely szintén. Különösen tetszettek azok a számomra Avatar filmes látványhoz hasonló tornyok, amik egyébként napenergiából táplálkoznak esténként (378, 381-es képek). Az is nagyon találó, ahogyan utánozzák az őserdei hangulatot, a párát, a hideget.

Na, de az óriási akvárium az vitt mindent! Az óriási akvárium, ami az utolsó képeken látszódik, bekerült a Guiness rekordok könyvébe is… Fantasztikus volt, ahogy a különböző tipusú halak, fennségesen úsznak a vizben és közben, mi emberek kint szájtátva bámuljuk őket, miközben szól a szintén lassú komolyzene. Sokan leheveredtek a földre és csak bámulták az állatokat. Az egész olyan megnyugtató volt, amire szükség is volt, mert vasárnap nagyon sokan voltak és volt, hogy a kisebb akváriumoknál sorba kellett állni, hogy hozzáférjek; nem is beszélve a fényképek készitéséről…

A következő állomáshely Sentosa szigete volt. Hát, ez is megér egy misét, de tényleg. Több féle szórakoztatópark szolgálja az itt lakók (mert bizony jönnek szép számmal) és a túristák igényeit. Látjátok, hogy még az óvodás csoportokat is elhozzák ide „tanulmányútra”; bár a nagy meleg miatt volt, aki eléggé pihegett és szinte elrévedezett a fáradságtól:)) Cukik voltak és mindenkinek fekete haja vaaaaaan!

Az időjárásról mindenképpen szólnék pár szót. Én még soha nem voltam huzamosabb ideig olyan országban, ahol csak EGY évszak van egész évben! Napokig nem tudtam megemészteni és mindig visszakanyarodtam a beszélgetéseknél erre a témára. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az év minden napján napközben 34-36 fok van (május-júniusi hónapokban van a legmelegebb, csak úgy, mint Delhiben. Viszont Delhivel ellentétben, ahol ebben a két hónapban 45 fokok vannak (ez komoly!!!!), itt csak max 36 fok), esténként pedig max 24 fokra hűl le a hőmérséklet. El birjátok ezt képzelni, mert én még most is hitetlenkedve gondolok rá: se télikabát, se téli csizma, se fűtőberendezés a házakban, lakásokban, semmi ilyen nincsen itt!!! Kb. a 3. nap végén realizáltam, hogy bizony itt nincsenek valószinűleg lombhullató fák, igy a gyönyörű őszi szinek is hiányoznak a repertoárból. Természetesen a páratartalom magas, irtó magas, amitől én is időnként eléggé elcsigázottnak néztem ki (és éreztem is magamat…), de mivel mindenhol ezerrel nyomatják a légkondicionálót (ez az egyik hátránya Szingapúrnak, hogy irtózatosan hideg van az épületekben, a metrón, az irodában, stb), igy időnként magához tér az ember:)

A közlekedésről még annyit, hogy nagyon modern és biztonságos a metró és mivel irtózatosan drága az autó (kb 45 ezer EUR-t kell fizetnie az itt lakónak (az autó tipusától függően változik) csak azért, hogy engedélye legyen autó tartására… Az autópark pedig nem idősebb 10 évnél, mert törvény irja elő (!), hogy le kell cserelniük az autót max 10 éves korban… durva, nem?), ezért nagyon sokan metróval járnak (ami nem drága egyébként).

Mivel én csak pár napot voltam itt, ezért a Belgiumban már oly jól bevált hop-on hop-off megoldást választottuk, vagyis a megadott útvonalon közlekedő városnéző buszról (természetesen angol emeletes busz) bárhol leszállhattál, hogy aztán ugyanott, vagy akár egy másik állomáson felszállj és folytasd a városnézést).

Az utolsó attrakció, amit megnéztünk hétfőn este, az az éjszakai szafari. Hmm, ijesztő volt, mert bár kisvonattal bejárhattad a szafari nagy részét, de azért mi elmentünk egy pár sétautvonalra és bizony számomra szokatlan őserdei hangok felborzolták a nem létező szört a hátamon… Volt olyan rész, ahol csak egy vizesárok választott el a vadállattól (hiénák pl). Na, de semmi baj nem történt természetesen és jó volt látni, hogy viszonylag szuper helyük van az állatoknak.

Mit is mondhatnék még Szingapúrról? Ajánlom mindenkinek, mert ez a picike ország csupa meglepetés tud lenni:)

Kiváncsi voltam egyébként magamra is, hogy mit fogok érezni, amikor a teljesen civilizált Szingapúrból visszatérek a nem túl tiszta és káoszban bővelkedő Indiába és legnagyobb meglepetésemre hiányzott!! Lehet, hogy India függő lettem??? A beléptetés az országba hiresen szigorú Indiában, de a határőr a papiromba belenézve (és hallván egy elnyomott ásitást) csak annyit mondott a cuki, hogy menjek és pihenjek egy nagyot! Hát, nem édes?)

No, zajlanak ám az események, de mára ennyi. Legközelebb folytatom!

Puszi

z

Sziasztok!

Az áramkimaradás itt vicces formát ölt: van, hogy pár másodpercre, van, hogy percekre elmegy az áram. A lakás keresésénél külön felhivták a figyelmemet, hogy olyan helyet keressek, ahol 100%-os az áramszolgáltatás, mert bizony vannak olyan környékek, ahol órákra elmegy az áram… Nem is merek belegondolni, hogy mi történik a hűtő tartalmával az ilyen helyeken (elkezd mászni magától a maradék, pff….). A pár perces áramkimaradás viszont bosszantó tud lenni, ha a sorozatod legjobb pillanatában megy el az áram. Ilyenkor mindig ugrásra készen várom a kütyü magához tértét (ez egy dobozka, amiből „jönnek” a csatornák a műholdról és van távirányitója is. Na, mi ez;)?), mert mindig elugrik a csatornámról. Már begyakorolt a mozdulatsorozat, amivel visszatérek pár másodperc alatt a kívánt csatornához; hülye hasonlat, de tisztára, mint amikor a fegyvert szerelik össze vakon újra és újra…

Ja, itt a szobalányok valójában szobafiúk. Az előző szállodában sexis hajhálót viseltek, de itt csak „pörén” vannak és mindig párban járnak. Ezt onnan tudom, hogy néha csak azért sem megyek ki a szobából takaritás alkalmával hétvégén, hanem végignézem, hogy mivel foglalatoskodnak:)))

Többen kérdeztétek, hogy most akkor mit eszem. Aggodalomra semmi ok: szerencsére itt is kapok reggelit és ha nem is olyan szinvonalú, mint a másik szállodában, de azért elég jó: inditásképpen görögdinnye, mangó, banán. Utána pedig jöhetnek a dosák, és mindenféle indiai csodák. Megszoktam és szeretem őket. Jól bereggelizem (az otthoni reggelikhez képest ez királyi), mert irtózatosan későn ebédelnek itt: kb 1 körül megyünk le a kantinban. Az ebédemet tehát a céges ebédlőben szerzem be, ami szintén indiai a javából: az észak-, és dél-indiai ételek sora, néha megfűszerezve kinaival (ám itt a kinai bizony kinai indiai, kb olyan, mint otthon a magyar kinai:))). Itt is jól belakmározom kézzel és kanállal, mert hogy a villát, kést itt nem ismerik. Éttermekben azért kapsz, de a hétköznapokon a régi jól bevált eszközök segitik az étkezést:). Este aztán már csak csipegetek. Nem vagyok egy vacsorázós (természetesen ha elmegyünk barátokkal, itt kollégákkal, akkor ugyanolyan jóizűen megvacsorázom). Itt szokás az étkezdék környékén (nem éttermekben!) amolyan hosszú mosdótálat felszerelni, ahol az emberek megmossák a kezüket, szájukat és hát némelyek öblögetnek is előszeretettel. Tisztára, mint az itatótálak esküszöm:) Van konyhám, de nem kaptam hozzá edényeket és valahogy nem fűlik a fogam a főzéshez, mert baromira nehéz egy személyre főzni... Van egy pár tányérom, meg evőeszközöm, ill pár pohár, valamint egy vizforraló és egy mikro, de ezzel ki is fújt. A kollégák pedig felajánlották, hogy ha veszek pár edényt, akkor megmutatják néhány egyszerű étel elkészitését. Hmmm, majd még alszom rá egyet-kettőt;)

A héten pénteken ünnep volt Indiában (és még egy jó pár muszlimok lakta országban). Pénteken ünnepelték az Áldozati Ünnepet (angolul Eid), amit 70 nappal a Ramadán után tartanak. Mivel az egyik kisebbség itt a muszlim, és mivel India demokratikus ország, ezért nemzeti ünnep. Mondták is, hogy ha lehet, akkor kerüljem el a mecseteket aznap és még a hétvégén is, mert egyrészt óriási a tömeg (a Jama Masjid-ba 25 ezer hivő fér el, de természetesen a kint ragadtak is a bejáratnál sűrűsödtek, igy tényleg nagy tömeg volt a hirek szerint), másrészt ilyenkor zavargások törhetnek ki. Hát, volt is egy kis fennforgás, de igazi atrocitás szerencsére nem történt.

Jövő héten pedig a Függetlenség napja lesz csütörtökön. India 1947. Augusztus 15.-én vált függetlenné. Ijesztő, nem? Ilyen nagy ország és igazából hosszú évekig gyarmatként szoltált, ahol a gyarmatositó 120%-osan kihasználta őt... Egyébként ez a napja India és Pakisztán szétválasztásának, mert hiszitek vagy sem, korábban Indiához tartozott Pakisztán és Banglades is. Ez nemcsak azért fontos információ, mert munkaszüneti nap van, hanem, mert az egész ország megkezdi ünneplését már egy héttel korábban. A munkahelyünkön is ez történt, igy csütörtökön délután egy kisebb előadást láthattak az arra ráérők. Cukik voltak, mert táncot adtak elő, énekeltek, csoportosan énekeltek, bohózatot játszottak el és mindezt olyan őszintén, mint a gyerekek...:) Utoljára ennyi lelkes embert kb általános iskolában láttam, mert ugye később cikis volt a március 15.-én lelkesedni és beleélni magunkat az ünneplésbe. Valahogy otthon szégyeljük, itt viszont teljesen természetes és az életük része. Mondom, meglett mérnök kollégák tradicionális hindu ruhában, mezitláb a kantin padlóján lejtették el rituális táncukat. Hááát, teljesen meghatódtam és szinte nyelni kellett a könnyeimet. Hát, még mikor a nézőközönség elkezdett együtt énekelni teljesen spontánul az előadóval valami régi, hazafias éneket, akkor szinte borsózott a hátam. Meginditó, de tényleg!

Mindenesetre a Függetlenség napja nagyobb rendőri ellenőrzést is von maga után: szemmel láthatóan több a rendőr az utcákon; főleg Delhiben. A bevásárlóközpontokban is jobban ellenőrzik a vásárlókat, nehogy terrorista támadás rontsa el a vásárlást... Egyébként olvastam az újságban, hogy voltak olyan bevásárlóközpontok, ahol 20 rúpiát (80 Forint) kellett minden muszlimnak fizetni, amit vásárláskor beszámitanak ezzel előzvén meg az esetleges rendbontást... Pakisztán is mozgolódik, bár soha nem tudom eldönteni az ilyen szituációban, hogy kinek van igaza, de tény, hogy múlt héten is megöltek 5 indiai katonát a kasmir határ közelében, ami eléggé felborzolta a kedélyeket errefelé... Állitólag újabb Al-Quaidás támadás várható, ezért az arab országokból az US, UK, stb már a múlt héten kivonta a fontosabb kollégáit a térségből...

Mindebből persze csak hirek szintjén értesülünk, mert itt béke és nyugalom honol. Csak a krikettező kisfiúk kiabálása hallatszódik fel a parkból, de szinte már észre sem veszem:)

Ha minden igaz, hétfőn megyek végre jógázni. Borzasztóan kiváncsi vagyok, itt milyen egy jógaóra. Érzésem szerint nem kellene, hogy nagyon elüssön az otthonitól, de hát lehet, hogy ez is olyan lesz, mint a kinai kaja...;) Ha lenne elég szabim, tuttira még el is vonulnék egy pár hétre egy ashramba:) Na, ami késik, az nem múlik, nem igaz?

Ennyit mára. Legyetek jók!

Jövő héten meglepetéssel készülök, de még nem biztos az egész, ezért nem lövöm le a poént:)

Addig azért ne rágjátok le a körmötöket, hanem élvezzétek a fincsi meleget:) Jaaa, tényleg, itt már csak 30 fok van, bi-bi és persze magas páratartalom, de érezhetően enyhült az idő a megérkezésemhez képest...:)

Pussz

z