Sziasztok!

Hogy van-e kontraszt Magyarország és India között? Nem, nem is. Rossz a kérdés: mekkora  a kontraszt a két ország között? A válasz: óriási! Mind a jó, mind a rossz eltérésekre igaz ez...

Van, ami Indiában működik szerintem jobban, és van természetesen olyan, ami otthon fejlettebb (éljen, mi is jobban vagyunk végre valamiben, amit mindenki tud, érez csak valahogy otthon nem eszerint viselkedünk...). Közhely, de mint mindenre, ide is igaz, hogy “Minden rosszban van valami jó és minden jóban van valami rossz...”.

A tisztaság, a rendezettség, kiszámithatóság és a biztonság mindenképpen Magyaroszág javára irható (vigyázat; itt és most a két országot összehasonlitásában!). Hihetetlen jó volt kinézni az iroda ablakából és a méltóságosan, tisztán hömpölygő Dunára látni. Hihetetlen jó volt a debreceni Nagytemplom előtti tiszta, rendezett, élre állitott téren elbiciklizni. Ami viszont vitte a pálmát nekem mindenképpen, hogy hihetetlen jó volt anélkül sétálni, hogy állandóan pásztázzam a környezetemet attól tartva, hogy minden pillanatban, bármilyen irányból “rám ugorjanak”. Ez most erős túlzás, tudom, és nehogy kedveteket szegje Indiától ám (majd mindjárt kifejtem, hogy miért), de valójában ezt csináltam hónapok óta, mert mint az indiai útitársamtól megtudtam, Delhi jelenleg India egyik legveszélyesebb helye nők számára... Frankó – gondoltam -; jól beleválasztottam...;)

Ezeket azért – is – irom le, mert bár mi otthon azt gondoljuk, hogy baromi kilátástalan helyen élünk, egy bizonytalan helyzetű országban, de valójában Magyarország egy gyönyörű, civilizált és rengeteg potenciállal rendelkező ország – lenne... Egyetlen egy dolgot látok, amiben sürgősen változtatnunk kellene (természetesen én is ismerek olyan embereket otthon is, akiknél optimistább, derűlátóbb ember nincs máshol sem, azonban az Ő számuk egyenlőre elenyésző)  és ez pedig a hozzáállás. Szép-szép dolog az állandó panaszkodás, mert legalább “kiadjuk” magunkból, amit tudunk nagyon jól, hogy fontos, de hol van az ebből nyert energiának a megoldásra történő befektetése? Elismerem, hogy fejétől bűzlik a hal, igy nehéz változni (most inkább nem mennék bele, de nyilván a politikára utaltam fentebb), ám enélkül nem jutunk egyről a kettőre... És ez rám is ugyanúgy vonatkozik különben, mint a kedves olvasóra (akinek meg nem inge, az ne vegye magára:) Szerencsére a cimzettek között van egy pár ismerős, akire tényleg nem vonatkozik).

Nézzük, mi működik viszont jobban Indiában, mint otthon. Szolgáltatásban gyakorlatilag semmi:) Vagy nekem nem volt eddig szerencsém, vagy túl kritikus vagyok (kmmmm), de a sofőrszolgálattól, a fodrászaton át a mosodáig, mindenhol találtam kisebb-nagyobb kivetnivalót a szinvonalban. Mondom, valószinűleg én vagyok maximalista...

Amit viszont kitűnően csinálnak, az a mosolygás teli szájjal megmutatván a gyönyörű, fehér fogukat, ami még fehérebbnek hat a barna bőrükhöz képest. Különben azt vettem észre, hogy az “rosszabb sorban tengődő” épitési munkás jobban tud mosolyogni képtelen helyzetekben, mint a tanultabb réteg, aki hasonlóan Európához már túl sokat aggódik azon, mit-hol szerezzen be legközelebb, amivel elkáprásztatja a családot, barátait, kollégáit... Nyilván nem nehéz megmagyarázni ezek után, miért “boldogabb” a szegényebb ember és mivel van belőlük pár tiz millió, ezért India is viszonylag boldog nemzetnek számit. Valahol azért sántithat az okfejtésem, mert India az egyik legdinamikusabban fejlődő nép a világon, amiből az következne, hogy cirka 10 év múlva ez a boldogság el fog úszni, de itt jön be a képbe valami, ami máshol nincs: a hinduizmus az egyik legjobban békességre “felszólitó” vallás (mármint nemcsak szavakban, hanem valóban is..., mert ugye ismerünk olyan vallásokat is, ahol gyönyörűen le van irva a világbéke, na, de ennek jegyébe agyra-főre gyilkolászták, gyilkolásszák a népeket...).

Ami még szerintem segit abban, hogy kiegyensúlyozottabban éljenek, az a család és a családi kötődés. A legfontosabb az életükben a család. Minden e körül forog igazából. A felnőtt emberek addig, ameddig nem házasodnak meg/mennek férjhez, otthon laknak. Ha a család lakhelye nem ugyanazon a településen van, akkor minden hétvégén utazás haza és az összes ünnepet illik otthon tölteni. Ebben szerencsére otthon sem maradunk le (mármint a család összetartó erejében), de itt valahogy erősebben jelen van a mindennapokban. Ja, és minimális a válások száma... Ha tehát valaki kimondta a boldogitó igent, akkor onnan “nincs” menekvés; csak fokozatok vannak: 1. Megszokod, 2. Szenvedsz, de elfogadod, hogy ez van és megpróbálod kihozni a legjobbat a helyzetből. Magyarán nincs eszeveszett menekülés az első konfliktus felbukkanásakor. Természetesen, ez általánositás, mert itt is vannak sanyarú sorsú házastársak, akik szenvednek a másik fél brutalitásától (két megjegyzés: férfi is szenvedhet a női erőszaktól, 2. Az erőszak mindig két emberen múlik...).

A másik nagy különbség a szinek. Indiában brutál mennyiségű szinorgia várja az idelátogatót. Ehhez képest Magyarország szürke kis egér (pedig nem is, ha engem kérdeztek...). Itt nem szégyelnek szinesen öltözködni és ezzel valójában meg is alapozzák a hangulatukat...

Ami viszont sokkoló, az a mocsok. Lehet, hogy csak Delhit és környékét jellemzi, de itt óriási a kontraszt a két ország között. Hihetetlen, hogy nem szúrja ki a szemüket. Nem is értem, hogy nem ragad mindenki egy seprűt és legalább a környékén sepri el a szemetet... Ez honnan jöhet vajon? Erre még keresem a választ...

Érdekes, hogy a csapvizre való “átállás” nem okozott nehézséget; pár nap után már simán mertem otthon a csapból inni, vizet forralni.

Zaj. India totál káosz Magyaroszághoz képest. Meg is jegyeztem az irodában otthon, hogy itt milyen csend van, ha-ha:)

Vezetési stilus. Mig otthon személyes sértésnek vesszük, ha valaki megpróbál előzni, vagy valakit be kell engedni, vagy valaki erőszakosabban vezet, addig Indiában még egy szúrós tekintet sem érdemel meg effajta csekélység. Nem mondom; láttam már vitatkozó riksásokat, meg vitatkozó taxist és riksást, de az esetek többségében engedik a másikat “kibontakozni” miközben azt gondolják: - Menjél csak öregem, ha neked sürgősebb, én ugyan nem tartalak fel és meg sem sértődöm... Ugye milyen érdekes? Először nekem is furcsa volt, mert bizony én is belementem hasonló viselkedésbe otthon, de itt már én is csak unottan ránézek a vezetőre, és kész. Elengedem...

Ha lehetne, akkor összegyúrnám a két országot és venném mindkettőből a jó dolgokat. Huh, a fincsi meleg idő mindenképpen Indiából jönne:) Bár már nincsen 30 fok, de azért a 28 fok kellemesen hatott az otthoni időhöz képest:) Na, jó, a májusi-júniusi 45 fokot nem gyúrnám bele az egyvelegbe;)

Na, de nem lehet, ezért csak szivom magamba a sok jót, amit itt kapok. Többeknek mondtam, hogy mindenkit kiküldenék 1-2 hónapra Indiába és rögtön elkezdené értékelni az otthoni kényelmet, rendet...

Még fut a háttérben a program, amivel feldolgozom az otthon töltött 2 hetet, de a lényeget szerintem leirtam fentebb.

Diwaliról legközelebb.

Kitartás mindenkinek; mindjárt jön a karácsony:))

z