India

Sziasztok!

Igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy lett egy kislányom:) Tényleg igy történt, mert a kollégám kislányára vigyáztam szombat délután, míg ők aludtak, ha-ha:))

Úgy volt, hogy elmentünk először szombaton délután a kislány iskolájába, mert szülői értekezlet szerűséget tartottak. Úgy megnéztek a szülők, gyerekek egyaránt, hogy mi a szöszt keresek én ott, hogy csak na!!!! Tisztára angliai stilusú az iskola, indiai fűszerrel megspékelve. A képek önmagukért beszélnek KÉPEK: szinek mindenhol:) Tök jó játszóterük van és mindenféle szoba, ahol „kitombolhatják” magukat a gyermekek. Lehet, hogy manapság már otthon is igy néznek ki az általános iskolák, de én már nagyon régen jártam efféle helyeken, igy az én általános iskolám van a fejemben, ami biza irtó régen volt ám…:)

Utána elvittek az Akshardamba, ami egy viszonylag fiatal hindi szent hely (kb 50 éves). Pár képet tudtam késziteni, mert sajnos fényképezőgépet, mobiltelefont tilos volt bevinni és mivel elég szigorú az ellenőrzés, ezért nem kockáztattam, hanem jó kislány módjára a kocsiban hagytunk mindent és csak a szememmel scanneltem végig a terepet. Hááát, fantasztikus volt mondhatom! Márványból volt minden, és bent szinarany szentély található óriási kristálycsillárral. Mondtam is a kollégámnak, Ashishnak és a feleségének (a nevekkel – mint gondolom észrevettétek – még sajnos hadilábon állok és bár az egész napot együtt töltöttük, szégyenszemre fogalmam sincsen már, hogy hivják a feleségét és a kislányát…), hogy nekünk is van ám ilyenünk otthon, csak azt bazilikának, vagy székesegyháznak hivják:)) Kérdeztem a kollégamat, hogy ezt az állam fizette, mondta, hogy ááááh, dehogyis. Minden a hivők adományából épült és mivel irtózatosan sokan vannak, jó sok adomány összegyűlik évről évre.

Ja, és persze az összes helyen cipő nélkül, mezitláb szabad csak járkálni, mert a cipőt, papucsot le kell adni a bejáratnál. Ez egyébként kellemes; mindig is szerettem mezitláb járkálni (pl mezitláb vezetek hosszú távon télen-nyáron otthon), de most hogy felforrósodik a talaj, időnként kapkodni kellett a lábunkat, hogy le ne égjen:)) Emlékszem, gyerekkoromban a Tisza-parton, Gergelyiugornyánál forrósodott fel ennyire a homok és mindig szaladtunk, hogy a Tiszában lehűtsük a talpunkat:) Furcsa párhuzam, nem igaz?

A szentély boltjában végre találtam arjúvédikus termékeket, mindenféle vietnámi balzsamot, teát, vitaminokat. Egyenlőre nem vásároltam semmit sem, de legalább tudom, hogy hová kell visszajönni, ha kifogyok az otthoni Herbáriás termékekből:))

Egyébként most már kezdem érteni, hogy miért andalognak itt az emberek (nem látsz itt egy rohanó embert sem…): mivel irtózatosan meleg van és magas a páratartalom, az emberek igyekeznek minél kevesebb energia ráforditással eljutni A-ból B-be:)) Eleinte nem értettem, de aztán amikor felvettem az otthoni utazó sebességemet és jó hamar kifulladtam, rájöttem, hogy bizony ebben is alkalmazkodni kell az itteni klimához, különben kitikkadsz elég hamar:) Ez külön jó, mert én otthon szinte soha nem tudtam andalogni; itt meg rá vagyok kényszeritve:)

No, akkor pár szót Bollywood-ról (aki esetleg nem tudná, az indiai filmipar az elmúlt kb 15 évben olyan méreteket öltött, mind gazdasági, mind felhajtás szempontjából, mint Hollywood). Itt a bollywoodi szinészek a legnagyobb sztárok. Minden lépésükről beszámol a média és kb az utolsó kézfogásról is tudunk… Még nem sikerült megnézni egy jó kis bollywoodi filmet, mert a legtöbbhöz nincsen angol felirat a mozikban, de ami késik, az nem múlik. Valószinűleg a nyelvi nehézségek ellenére tökéletesen tudnám követni a cselekmény fonalát (huuuh, de gonosz vagyok:)) Bár azért időnként erős kritikákat lehet olvasni az újságban, hogy mennyire lemonáde az egész, de hát, ez a többséget rohadtul nem érdekli, mert többen nézik meg a hazait, mint a külföldi filmeket ennek ellenére is:)))) Ez India:) Bollywood egyébként Mumbai-ban van, ami a nyugati partvidéken található és India legdrágább, de legnyugatiasabb városa. Szeretnék oda – is – elnézni valamikor:)

A filmekre visszatérve, ezek inkább zenés-táncos filmek. A filmek zenéje kb ugyanolyan hires tud lenni, mint a film: lépten-nyomon játszák a különböző zene csatornákon. Komoly koreográfia készül minden kliphez és picit szakmai szemmel nézve egyáltalán nem könnyű mozgás sorokat tesznek bele… Ime a legujabb darab: https://www.youtube.com/watch?v=2kWLyInyjOE  és ez is ari: https://www.youtube.com/watch?v=QggsVF0DvDU Jövő héten érkezik a mozikba a Chennai express c. film. A cselekmény többnyire romantikus vonulattal van megfűszerezve, ha nem az egész film tiszta csöpögős:) Képzeljétek el, hogy a másik kollégám a kisfiát szokta hordani szombatonként tánciskolába, ahol a bollywoodi koreográfiát oktatják a gyermekeknek:) Otthon néptánc, max versenytánc, itt meg bollywoodi tánc:) Vicces. Kértem, hogy csináljon már egyszer egy rövid videot, ahogyan a kisfia táncol, de még eddig nem hozta be.

Visszatérve a szombatomra, az Akshardham után a kislány kisirta, hogy Ő bizony úszni akar, ezért nálam átöltöztünk és lementünk a medencéhez (a szállodának van egy kis medencéje, ahol én is úszni szoktam). Látjátok milyen cuki a kislány a fürdőruhájában:) Egyébként itt a nők ilyen fürdőrucit hordanak, ezért elég feltűnő vagyok a kétrészes (!) úszódresszemben, és még nem is látták a bikinimet (nem is fogják, úgy érzem), ha-ha… Szóval lementünk, de sajnos pont nem volt még nyitva, ezért Ashishék szépen elmentek pihenni, mi meg 1 órahosszat tévéztünk (mesék hindiül… szerintetek? Majdnem elaludtam:))). Miután letelt az 1 óra és kinyitott a medence, kb 1,5 órát pancsikoltunk. A kislány meglehetősen tart a viztől, bár az iskolában van úszóóra, ezért próbáltam óvatosan mutogatni neki pár dolgot, pl hogyan dugjuk a fejünket a vizbe, hogyan tempózunk a lábunkkal, stb. Cuki volt. Mivel mindenhol feltűnő vagyok a fehér szinemmel, szőke hajammal, az utolsó fél órában 2 kislány hozzánk csapódott és szabályosan vallattak, hogy akkor én most honnan jöttem, mit csinálok, hol lakom, hanyadik emeleten, a kislánynak én kije vagyok, van-e családom, férjnél vagyok-e (ezt minden taxi sofőr megkérdezte eddig és egyedül ma találkoztam olyannal, aki még nem házasodott meg…), hol dolgozom, stb. Otthon is akadnak ilyen kis ügybuzgó gyerekek, de ez a két kis csoki kislány túltette mindenen:) Látszódott, hogy nyeregben vannak, mert ugye itt laknak a “lakótelepen” és minden nap 5-6 között lent lógnak a medencében:)) Ja, és mindez cuki angolul:)) hááát, édesek voltak tényleg! A szülők kb 6-kor értek oda a kislányért, én meg kifulladva kifeküdtem a lakásban és nem csináltam túl sok mindent ezután.

Ma, vasárnap aztán nyakamba vettem a várost, és ezúttal Ó-Delhinek egy pici, de annál fajsúlyosabb részét céloztam meg. Meg akartam nézni a Vörös Erődöt, de olyan sor cikázott a bejáratnál és olyan “isteni” idő volt, hogy úgy döntöttem, hogy inkább visszajövök és máskor nézem meg:)) Viszont bejutottam India főmecsetjébe, a Jama Masjid-ba. Képek csatolva. Gyönyörű ez is és szerencsére nem voltak sokan. Ami érdekes, hogy alig látok túristát… Szinte csak indiaiak látogatják és Ők heverésznek az árnyékban:) és Ők fényképeztek engem leplezetlenül. Sokszor elcsipem egyébként az emberek szemében, hogy aha, akkor igy néz ki egy fehér nő. Főleg az idősebben bámulnak meg, de nagyon…, és mondom, fényképeznek, mint egy látványosságot:)) Igyekszem nem észrevenni…. Kezdem érteni a kezdő celebek miért panaszkodnak és miért frusztráltak az elején… Meglehetősen idegesitő, amikor minden lépésedet figyelik és minden porcikádat megbámulják leplezetlenül:))) Na, de ez van; ennél nagyobb bajom ne is legyen:))

A mecset nem fiatal, a 17. Században épült és anyaga márvánnyal és sárgarézzel berakott vörös homokkő. Mindegyik alapanyag megtalálható Indiában.

Ja, azt nem is mondtam, hogy mivel ez a kerület elég szűk utcákból áll, ezért a kocsit ildomos letenni, és un állami üzemeltetésű riksát igénybevenni. Háááát, ijesztő volt, mert bizony ezeknek a járműveknek nincsen lengéscsilapitója, az utak meg tele vannak kátyúval. Néhányszor bizony a sofőrnek (mármint a taxi sofőrömnek, aki mellettem ült, mert elkisért) kellett megfognia, hogy ki ne essek a kocsiból, hi-hi. Szóval életemben először riksáztam:)) Meg lehet szokni, de először tényleg ijesztő, főleg, mert pár centire manővereznek el a kocsiktól, gyalogosoktól, a másik riksától, busztól, stb. Volt egy kis sikongatás, amikor azt hittem, hogy ütközünk, de aztán mindig el tudtunk siklani a többi jármű mellett valahogyan…

A mecset után megint meglátogattam egy szikh szentélyt (Sisganj Gurdwara), ami egyszerűen gyönyörű volt, csak sajnos ott sem lehetett fényképezni.

Ez a környék a bazárjairól hires, csak sajnos nem tudtam, hogy bizony vasárnap nincsenek nyitva, ezért nem tudtam bazározni egy jót:) Mindegy, majd visszajövök, meg hát igy legalább nem volt tömeg és viszonylag könnyen bejártam a környék nevezetességeit. Nagyon szeretnék már olyan piacot látni, ahol megszaglászhatom, megfogdoshatom a különböző fűszereket (a sok-sok féle chillit, kurkumat, szegfűszeget, borsot, stb).

Még egyről szeretnék ma irni: itt az emberek bizony simán dudolgatnak, énekelgetnek az utcán, munkahelyen, mindenhol:) Mikor először meghallottam, hogy elkezdenek dudolni a kollégák a számitógép előtt, vagy a női mosdóban, akkor lemerevedtem egy pillanatra, és csak bambultam bambán, de most már igazából kezdem megszokni és csak mosolygok a bajszom alatt, hogy ez bizony India:)))

Oh, el is feledem megemliteni, hogy pénteken este vendégül láttam a kollégákat a lakásban:) Mint látjátok, jól sikerült.

Ennyi mára; legyetek jók és élvezzétek a fincsi nyári napocskát!

Pussz

z

Sziasztok!

El sem hiszem, de eltelt egy hónap!!!!! Megnyugtatok mindenkit, hogy itt is nagyon gyorsan telnek a napok, nem csak otthon:)))

A hét érdekesen telt, mert megint bekaptam egy, a múltkorinál komolyabb hányásos-hasmenéses dolgot. Valószinű, az x csillagos hotel után túl nagy volt a kontraszt és a higiéniai fokozatbeli különbség a mostani szállásomon Ghaziabadban… Elég vacakul voltam, mert jött ki belőle minden; még a víz is… Pénteken aztán lementem a céges orvoshoz, ahol a nővérke felirt valami csodaport (állitólag dehidratáló porocska). Aznap este még nem, de szombatra már kutyabajom sem volt; farkaséhesen vetettem rá magam az ételre, mert előtte három napig semmit sem ettem szinte. Ennek köszönhetően a három hét alatt sikeresen feltornázott kilók úgy lepottyantak rólam, hogy átmentem egy picit etióp kisgyerekbe… (aki ismer, tudja, hogy ha huzamosabb időt vagyok külföldön, akkor mindig felszedek pár kilót, ami itt is derekasan elkezdődött egészen a fentebb, remélhetőleg diszkréten leirt esemény bekövetkeztéig.) Pénteken eléggé alvajárósan viselkedtem – és néztem is ki; a kollégák haza akartak már küldeni… Első lépcsőfok az aklimatizálódáshoz megtörtént:))))

Megünnepelvén a felgyógyulásomat (vagy inkább orvosolván a mehetnékemet…J) vasárnap „nyakamba vettem a várost” (=Delhit) és megnéztem pár helyet Dél-, és Kelet-Delhiben. Feltettem egy csomó képet KÉPEK (felhivom a figyelmeteket a szinekre!!!! Elképesztő! Már bánom, hogy nem iratkoztam be otthon egy fotósuliba, hogy még jobbat hozzak ki a látványból…), készitsetek be enni-, és innivalót, mert kb 200 kép vár rátok;).

Na, akkor kezdjük;)

Elöszőr a kollégám kislányát látjátok. Édes, cuki pofa. Szombaton találkoztam velük és nagyon nagy izgalomban volt, hogy egy fehér hölgy kezét foghatta:) Gyönyörűen beszél angolul (természetesen, ahogy azt egy közel 7 éves kislánytól elvárhatjuk), mert mint kiderült Indiában az összes tantárgyat (kivéve természetesen a hindit) angolul tanulják (Ashishék gyerekkorában ez az arány 50% volt…)!!! Durva, nem? A kislány simán leiskolázott, amikor a nagynéni-nagybácsi kapcsolatrendszerről beszélgettünk (magyarul is alig tudom ezeket, nemhogy angolul…). Kicsit elgondolkoztam…;)))) Jövő héten átjönnek hozzám, mert nálam van úszómedence és megkértek, hogy picit foglalkozzak már a kislánnyal (jaj, nem tudom még a nevét, bocsi…) és tanitgassam úszni. Öööööh, én, aki tökre magától tanult meg gyorsúszni, hátúszni, ennek megfelelően gondolhatjátok milyen technikám van… Na, mindegy. Valószinűleg nem harapják le a fejemet, ha nem tanul meg 4 hét alatt úszni, ha-ha.

Dosa: az egyik közkedvelt dél-indiai étel. Ezzel szokták a külföldiek beszoktatását kezdeni, mert kevésbé fűszeres, mint az észak-indiai ételek (erről talán már szóltam pár szót korábban). Nekem továbbra is az első számú kedvencem. A képen a lapos krumplival van töltve, a henger alakú pedig üres. Mellette paradicsomos, zöldséges szósz és a dél-indiai ételek mellől soha nem hiányzó kókuszszósz.

Pan: étkezés utáni édesség, ami csupa növényi eredetű dolgot tartalmaz (utána kell még néznem, de menta tuttira van benne) és mindez egy növényi levélbe van becsomagolva, átszúrva fogpiszkálóval. Fincsike.

A következő két képre nézve még mindig elfog a nevetés. Ma, vasárnap reggel készülődöm, és ahogy kinézek az ablakom, látom, hogy a képen látható rendben sorakoznak az őrök (azt még nem meséltem, hogy beköltözésem másnapján, azaz pontosan egy hete, nagy lelkesen nekivágtam a parknak, hogy ha más nem, legalább körbesétálom. Hát, nem jutottam túl sokáig, mert rögtön a bejáratánál fegyveres őrök állitottak meg, mondván (vagy inkább mutatván), hogy én oda bizony nem mehetek be. Néztem rájuk bambán, hogy ez most valami vicc, vagy lemaradtam valamiről, de nem nagyon ellenkeztem, mert azért az a puska a vállukon nekem elég elrettentésül szolgált. Kiderült, hogy bizony ezt a parkot én csak az ablakomból élvezhetem, és bizony be nem tehetem a lábamat (amig mondjuk meg nem ismerkedem valakivel az ott lakók közül, aminek valljuk be, zéróhoz konvergál az esélye…), mert oda csak a parkhoz tartozó (=karbantartását fizető) lakók tehetik meg. Paff, néztem bután a recepciósra, amikor ezt közölte velem. Na, mit szóltok? Tisztára be vagyok sózva, hogyan sétálhatnék mégis egy nagyot a picike (számomra picike) parkban, vagyis hogyan járjak túl a fegyveres őrökön…? Ha valakinek van ötlete, ossza meg, mert tényleg borzasztó, hogy csak a látvány jut és nem léphetek a füvére…) és elmélyülten hallgatják az eligazitást. Hmm, gondoltam, a szokásos havi megbeszélés, de aztán amikor megint kinéztem, akkor az a látvány fogadott, hogy látszólag céltalanul locsolnak… Később sem tudtam meg, hogy mi volt ez, csak gondolom, hogy a lakók hőségérzetét akarták csökkenteni ezzel, de komolyan olyan készülődést vágtak, hogy csak na:))) Hiába, a parkot szépen rendben kell tartani és ebbe a locsolás is benne van bizony:)

Következő kupac az Útban Delhibe csoport, amit szerintem nem kell túlmagyarázni. Kedvencem a motort egyszerre négyen megülő család. Elképesztő!! Nem csinálnak belőle túl sok problémát; és mindez a Delhibe vezető gyorsforgalmiszerűségen (ahol elvileg 3+1 sáv helyett simán 5 sávban közlekednek, de ennek ellenére nem sok baleset van szerencsére… Hát, ez India:) ).

Sofőröm kabalájáról néhány szót: a kutyuska mellett Titanic tartásban egy repülő Krishna, vagy micsoda:))) Zabálnivalóóóóóók, de tényleg:))) Én is beszerzek egy ilyet; sőt ajándékba is viszek, ha-ha. Jaj, még most is nevetek itt magamban. Annyira, de annyira cukik.

India gate-ről újabb pár kép. Erről biztosan lesz még kép a jövőben is, mert ez az egyik központja Delhinek (kb minden út az India gate-hez vezet Delhiben:)).

Delhi utcaképek: picit azért más, mint Noida vagy Ghaziabat, ahol jelenleg lakom.

Na, és akkor elérkeztünk a gyönyörűséghez, a Lodi-kerthez. Egyszerűen ez a hely maga a paradicsom: az illatok, az állatok hangja (Nórcika, igen, itt is ordibálnak a madarak, de még hogyan, úristen….!), a buja növényzet, a nedves föld puhasága… Valami ilyesmi lehet az őserdőben is. Elképesztő! És a szinek! Gyönyörű zöld minden; remélem, azért látszódnak a képeken… Ezt a helyet nagyon fogom szeretni. Valahogy ösztönösen éreztem, hogy ilyen gyönyörű lesz (különben lehet, hogy csak az én szememben szép, mert „park elvonási tünetem” van ám…).

Rengetek a mókuska, (tisztára Central Park…), de itt – látjátok – egészen másként néznek ki, mint nyugatabbra:) (Vajon Ausztráliában még csikosabbak és kisebbek?) Tele van siremlékekkel, régi mecsettel, de ez egyáltalán nem rettenti el a szerelmeseket, hogy itt találkozzanak.

Itt megállnék egy pillanatra, mert elérkeztünk egy Indiában nagyon fontos témához: a házasságkötéshez. Itt ez komoly, kardinális döntés a családfő részéről, hogy kihez adja a lányát és milyen feleséget keressen a fiának. A héten volt pl Delhiben a menyasszonyi kiállitás (valami ilyesmi otthon is a neve…), de itt a helyi újságok oldalakat szentelnek minden nap a kiállitás alatt az előző nap bemutatott legszebb modellekről (ja, mármint a menyasszonyi ruháról, ékszerekről beszélek, bocsi). Ill a hétvégi újságban (jelenleg a Daily News kapom) külön melléklete van a házasságközvetitő ügynökségek hirdetésének… Persze még mindig a tervezett házasságok vannak többségben (kollégáim körében 99%-ban tervezett házasságban élnek), de egyre többen kötnek szerelemből házasságot. Amig viszont nem találja meg a kereslet a kinálatot (mármint a lányos szülő a fiús szülőt…), addig megy az együttjárás (legalábbis a városokban mindenképpen. Vidéken sokkal konzervativabbak és ott tényleg az esküvő előtt párszor látják csak egymást a leendő házastársak…). Na, én ennek voltam szemtanúja ma délután:) Nyüzsögtek és szinte kizárólag velük volt tele a park:))

A képek önmagukért beszélnek szerintem. Gyönyörű és viszonylag rendben is van, mert gondozzák és éjszakára zárják.

Az épületekről csak annyit, hogy legtöbb az 1400-1500-as években épült, tehát irtózatosan régen. Ahhoz képest elég épen megmaradtak. A stilusról pár szót (a teljesség igénye nélkül természetesen): keveredik a hindi (lótuszvirág) és arab stilus, de a szöveg mégis arabul van. A söröskorsó szerintem nagyon cuki, nem?

Következő kupac a Safdarjang: ez is egy siremlék és szerintem gyönyörű:) A képeken látszódik, hogy amikor sütött a napocska, akkor forrt a levegő (sokan pihegtek az árnyékban). Itt már azért elég sok turista volt, igy meg tudtam kérni őket, hogy készitsenek pár képet rólam is:) Döbbenet egyébként, hogy ilyen gyönyörűséget faragtak ki. Mennyi munka lehetett ez te jó ég? A kupolákért külön odavagyok (ez egyébként még Rómában alakult ki, mert ott olyan hatalmas kupolák voltak, hogy épitészeti csoda is egyébként a létezésük…), ezért elég sok kupolás képet láttok majd;) Ennek a parkja is nagyon szépen rendben volt és hát, gyönyörű zöld volt minden. Hiába, ez a monszun nem is olyan rossz dolog:)

Innen átkocsiztunk a következő látványossághoz, de azért közben készitettem néhány képet egy piros szakállú és piros körömlakkú riksasofőrről…:) Durván nyomják itt a férfiak is: karkötő, köves gyűrű, haj-, és mint látjuk szakállfestés. Szokatlan volt eleinte, de már kezdem megszokni.

A következő állomás a Humayun siremlék volt. Na, ez tényleg gyönyörű. Hajaz a Taj Mahalra egyébként. Faragott, hindi és arab elemekkel tarkitott épületek, buja zöld környezetbe csomagolva… A képek önmagukért beszélnek. Itt meg aztán tényleg sok turista volt. Meg volt a fehér ember adagom erre a hétre is:)))))

Külön szót érdemel a pár centi széles csatornarendszer, ami behálózza az egész parkot. A vize a Yamuna (Delhi folyója) folyóból érkezik.

A fenti kis séta (kocsikázás) kb 3,5 órás kirándulás eredménye:) Nem igazán fáradtam el, inkább a meleg, párás idő szivott ki. Most már picit jobban értem, hogy miért vánszorognak itt az emberek; legalábbis eddig kivülről igy láttam. Itt aztán nem lehet rohanni!

Amint látjátok, nem unatkozom, de hogy Ti se aludjatok el az irás felénél, most inkább abbahagyom:))

puszi

z

Sziasztok!

Történt egy kis ráncfelvarrás, hogy minél könnyebben emészthető legyen számotokra is India:)

No, szombaton elhagytam az x csillagos szállodát, hogy beköltözzek a "végleges helyemre", ami Ghaziabadban van, egy köpésre a munkahelyemtől és viszonylag közel Delhihez. Háááát, még szokni kell, de nem lesz probléma.

Kezdeném rögtön azzal, hogy elképesztő élmény ért a munkahelyen: múlt héten pénteken megáll előttem egy férfi (hát, nem is nő, mert az alig van az irodában...) és megkinál, engem, a teljesen idegen és ismeretlent (is) egy kis indiai édességgel.... Nézek segélykérően a többiekre, hogy most meg mi van, akik bátoritóan mosolyognak, hogy semmi, csak péntek van....:)))))) Értitek, ismeretlenek időként önkéntes alapon behoznak külön erre az "eseményre" vásárolt édességet, és körbekinálják az emeleten ülőket, hogy együtt "ünnepeljék" a pénteket! Elképesztő szerintem! Ezt a jó szokást otthon is be kellene vezetni.... Utána percekig nem tudtam magamhoz térni, hogy ilyen van... Persze a Többiek arcáról sem lehetett letörölni a mosolyt ezután, ugye mondanom sem kell:))))

Reggel munkába menet érdekes dolgokat látok ám. A múltkor már irtam, hogy van egy népcsoport (általában a vidékről, a munka reményében Delhibe és környékére érkező cigányok), akik teljes mértékben az utcán élnek télen-nyáron. A minap az a kép fogadott, ahogy suhantam el a taxival mellettük, hogy a legnagyobb egyetértésben kuporog két nagyon kicsike kisgyermek egy felmosóvödörben és az anyjuk körömkefével (!!) sikálja a kis fejüket.... Hááááát, leesett az állam. Gondoljátok csak el, ha annak idején minket is körömkefével fürdettek volna meg. Isten tudja hány hetes koszt mostak le róluk:))))

Mivel még mindig nincsen sofőröm, ezért nem nagyon tudtam mocorogni hétvégén sem, de azért munkába menet a kocsiból készitettem néhány "életképet".

Érdekes... A környék, ahol laktam és ahol most lakom (kemény egy napja:)))) nem is hasonlit arra, ahol reggelente elhaladtam (többet arra nem nagyon fogok menni, hiszen elköltöztem). Állitólag ez az a környék, ahová a vidékről felköltözött munkás emberek zsúfolódtak össze. Itt aztán van minden: mindenféle, garázsszerű boltocska (nem hagyhattam ki, hogy a Nokia boltot lefényképezzem:)))), taxiállomás (riksákkal természetesen), ökrös szekér, lepukkant házak, szemétdomb tehenekkel, stb. Azt hiszem, erre mondják, hogy India, ugye? Pedig azért ennél jóval szebb részei is vannak ám (legalábbis remélem, ha-ha)!!

Mára ennyi, mert nem tagadom, hogy a rózsaszinű felhő eltűnőben van a fejem felől, ami nem jelenti azt, hogy nem jó itt természetesen:), de ez a bezártság rányomja a hangulatomra is a bélyeget... Ha majd lesz sofőröm, akkor aztán reszkessetek, mert el foglak árasztani Titeket mindenféle beszámolóval:)))))

Na, még egyet utoljára. Pénteken, haza felé tartva a szokásos pénteki "bulinkból" (erről később fogok mesélni, mert megér egy misét;), hát, mit látok, na, mit? Bambulok ki a taxi ablakából és azt látom, hogy épp terelik le a juhokat a Delhiből Noida felé vezető "autópálya" felett átivelő hidon.... Tehát ott, ahol egyébként a gyalogosok szoktak átmenni a pálya egyik oldaláról a másikra.... ha-ha, nevettem magamban egy nagyot:))) Irtó leleményesek és mindenféle szokásjog, mert társadalmi szabály nekik smafu:))))) Jó lett volna lefényképezni, de elsuhantunk a helyszinről hamar. Majd legközelebb;)

puszi Mindenkinek!

z

Sziasztok!

No, akkor jöjjön a hétvégi városnézés és még pár dolog, követve a feltöltött képeket:)))):

 KÉPEK

Párat ugye az első napokban átküldtem, ezért azokról most nem esik szó.

A kilátás a szállodából (több kép is készült, mert mint mondtam, egyenlőre óvatosan mozgok, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy esténként nem mozgok; legalábbis egyenlőre...) szerintem megmutatja eléggé, hogy milyen kellemes összevisszaság uralkodik itt:) Káosz a köbön, de ez igy cuki.

A reggelik, meg úgy egyáltalán az ételek fenomenálisak itt Indiában. Ez egy igazi izorgia, én mondom;) Az első pár napban még meglehetősen szégyenlős (vagy inkább nevezzük óvatosságnak) voltam, és tényleg csak a gyümölcsöket ettem reggelire (többen tudjátok, hogy egy pár éve már csak gyümölcsöt reggelizem), de aztán valahogy megtört a jég és a szokásos gyümölcsadag mellett minden reggel eszek valami igazán indiait. Itt nagyon élesen elkülönül egymástól Észak-, és Dél-India gasztronómiai felhozatala. Mint azt ma reggel az egyik pincértől megtudtam (tehát nincs tudományos bizonyiték mögötte, mint ahogyan az összes, általam leirt megfigyelés mögött!!), a dél-indiai ételek inkább édesebbek és legtöbbször szerepel benne/mellette a kókusz, mint összetevő/kiegészitő (ooooohhh, szegények;))). Ezzel szemben az észak-indiai ételek inkább fűszeresebben, savanyúbb izvilághoz húznak. Rögtön le is szögezte a fiúcska, hogy mivel ma dél-indiait kaptam, ezért holnap mindenképpen észak-indiai reggelit fogok enni (, mert bár Ő holnap nem dolgozik, de mindenképpen fog szólni a társainak, hogy nehogy mást kapjak. Hát, nem édes? Ja, és mindezt sugárzó, Claudia Schiffer 40 fogazatát (bocsánat, nem bántásképpen...) meghazudtoló mosollyal. Tényleg imádnivalóak!)

Következőkupac, mert ha továbbfolytatom, akkor igy este fél 10 magasságában lerontok a szálloda éttermébe és felfalok mindent;)

Na, akkor Delhi. Teljesen más a hangulata, mint Noida-nak, de őszintén, teljesen más a hangulata, mint más, európai fővárosnak:) Olyan indiai ez is:) Azon már túlléptem, hogy itt a városnézés úgy néz ki, hogy A-ból B-be csak és kizárólag kocsival (konkrétan taxival) lehet csak közlekedni. Szóval egyáltalán nem volt meg az a szokásos városnézéses érzésem. Mondjuk, azért a kimelegedés igy is meg volt, hogy csak fél órákat töltöttem egyszerre "friss" levegőn, mert hétvégén még bőven 40 fok volt és 600%-os páratartalom... A másik nagyon más itt, hogy szinte mindenhová csak poggyászellenőrzés után engednek be az őrők, mert itt mindenhol (szálloda, munkahely, lakóparkok, bolt, piac, bevásárlóközpont, stb) komoly ellenőrzés van. Képzeljétek el, hogy minden nap ellenőrzik a szálloda saját kocsiját a szálloda udvarának kapujában, hogy nincs-e elrejtve pokolgép, vagy isten tudja micsoda... Ill a laptoptáskámat minden nap átvilágitják és csak azután kapom vissza. Először nem értettem, meg furcsa is volt, de most már teljes nyugalommal várom meg, amig átmegy a röntgenen a táska... Régen nem volt igy, de a terrorista akciók fokozódása miatt mindenhová igy lehet csak bejutni...

Delhi tele van szentélyekkel (temple angolul). Voltam szombaton egy párban. A legszebb eddig nekem a szikh (tudjátok, a turbános indiaiak) szentély, a Gurdwara Bangla Sahib. Egyszerűen gyönyörű volt! Ide biztosan vissza fogok jönni! A képen is látjátok, hogy barátságosak az emberek, mert simán a kamerámba mosolygott és nem nézett rosszallóan, hogy fényképezni merek:)))

Máris meghazudtolom magamat, mert a Birla Mandir is nagyon-nagyon tetszett! Nem lehet nem szeretni ezt a fenséges templomot, amit Gandhi tett igazán naggyá 1938-ban (na, jó, ezt a brossuráról másolom ide, szóval valószinűleg igaz lehet, bár itt tényleg nem lehet tudni;) azzal, hogy az ország első olyan szentélye, ahol felekezetre való tekintet nélkül mindenki imádkozhat és a kasztrendszerbeli korlátozásokat sem veszik itt figyelembe (a kasztrendszerről igérem fogok még irni, mert engem is nagyon érdekel, mi ez az egész...).

A Raj Ghat pedig India legnagyobb vezetőjének állit emléket. Na, lehet találgatni, de Ő természetesen Mahatma Gandhi. Gyönyörű ez az emlékpark és meglepően zöld a füve és persze gyönyörűen tisztán van tartva. Ide is vissza fogok jönni, az tutti! Olyan nyugalom volt itt. (pletykálkodom: állitólag, amikor Obama x éve ellátogatott Delhibe, akkor a kutyáit is képes volt ide elhozni, akik persze jó szokás szerin idepiszkitottak. Ez önmagában is tiszteletlenség még egy olyan országban is, ahol az állatokat általában nagyon tisztelik... Mindezt a ma reggeli sofőrömtől tudtam meg ám, ami egészen biztos, hogy megbizható forrás, igy légy szives igy is kezeljétek;)))))

A többi kép pedig szó szerint életkép; falatozzatok (meg már el is fáradt a kezem és különben is csörög a pizsama;)))).

Jövök még beszámolóval, mert kb egy egész listára valót összegyűjtöttem, csak nem akarom, hogy megunjatok:)))))

puszi a messzi Indiából!

z

Sziasztok!

Még nem beszéltem az áramkimaradásról, ami itt elég nagy probléma. Van, hogy 8 órára is elmegy az áram... Szerencsére, a szállodában, irodában valami nagyon profi rendszer lehet, mert csak pár percekre megy el; általában éjszaka:) Felhivták rá a figyelmemet, hogy a lakás választásánál az egyik tényező mindenképpen a 100%-os áramellátás biztositása legyen különben nagyon csúnyán - is - meg tudom járni:)))

Útban az iroda felé nagyon sok helyen látok olyan embereket akik bizony az utcán élnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ott alszanak, mosakodna (borotválkozás is ott történik), főznek, esznek és bizony könnyitenek magukon... Az egyik taxi sofőr szerint ez komoly probléma Indiában... Hát, nem csodálom, mert kb eltorlaszolják a nem létező járdát (itt nagyon nem divat járdát épiteni es a zebrát is csak a kb 4. napon vettem észre...). Valamint borzasztó látni azt a nyomort, amiben ezek az emberek tengődnek... Bár az igen érdekes, hogy a fiatalabb gyerekeknek (főleg fiúknak) ott lóg a füles a fülükben és persze igy a mobiltelefon is mindennapi eszköz náluk.

A közlekedés pedig még igy 1 hét után is kaotikus nekem:) Az egy dolog, hogy számomra érthetetlen szabályokat követve haladnak az autók, de amikor ebbe a képbe még bekapcsolódnak a motorok, biciklisek, gyalogosok, na, az aztán tényleg maga a káosz. Habár, az egyik taxisofőr szerint, amikor arról kérdeztem, hogy miért van dugó, azt válaszolta, hogy bizony vannak szereplők akik nem tartják be a szabályokat... Ha-ha, majd nem nevetőgörcsöt kaptam. Miféle szabályok??? Könyörgöm, valaki magyarázza el nekem ezt az egészet:)))) Vicces tényleg nagyon nekem ez a rendszer; főleg, hogy az egész meg van spékelve a bal oldali közlekedés inverzitásával...:)

Azt képzeljétek el, hogy kb a 4. napon láttam először BMW-t, és rendszeresen elhaladok egy ház mellett, ami előtt egy hófehér, csili-vili Mercedest simogat egy gusztustalan ronggyal egy bácsika... Egyébként Suzuki (ill Maruti Suzuki, aki még emlékszik rá) minden mennyiségben (elképzelhető, hogy az esztergomi gyárból is szállitanak ide...), Tata és Hyundai a leginkább jellemző márkák itt. A múltkor még láttam egy Fiatot, ill Nissant és kb kifújt. A közlekedési eszközök másik felét a mindenféle stilusú riksák adják: van, amelyik tejes bödönöket szállit, van, amelyik embereket. Itt megállnék egy pillanatra: azt tényleg látnotok kellene, amikor reggel isten tudja hány ember zsúfolódik össze egy kis Polski belső nagyságával megegyező riksában:))) Funny látvány, de tényleg. Én is ki akarom próbálni (na, nem a zsúfolódást, hanem csak szimplán a riksát).

Ezer millió dolgot tudnék még irni, de majd legközelebb:)

Remélem, mindenki jól van és tervezitek a nyári vakációt:)

puszi

z

India - day 3

Hahó!
 

:) még mindig jól vagyok, bááár ma reggel érkeztek furcsa hangok a gyomron tájékáról, amit gyorsan orvosoltam is egy korty jó kis hazaival;)

Mivel ki sem dugtam az orromat munka előtt/után az irodából, ezért nem készültek új képek, de a hétvégén azért tervezek egy túrát valamelyik piacra, ill a kollégák is elvisznek helyekre, hiszen a végleges szállásom még nincs meg.

Egyébként még mindig nagyon kedvesek az emberek mindenhol és ma reggel kaptam egy kis izelitőt az indiaiak fecsegéséből, mert a sofőr tök cukin elárasztott mindenféle információval és a fél órás út alatt megismertem az indiai oktatási rendszer érdekességeit. Tudtátok pl, hogy itt az iskolák két tipusba tartoznak: public és government type. Az érdekes, hogy a nevével ellentétben a public a gazdagabb, a government pedig a szegényebb rétegek gyerekeinek érhető el. Az oktatás egyébként itt nagyon fontos és komoly téma a családban a jövő tervezgetésénél (mondjuk ez nálunk sincsen másként, csak nálunk nem kötik egy idegen orrára, hogy a gyermekemet miért ide és ide adtam be). Ez egyébként nemcsak Indiára jellemző – bár ezt tapasztalattal (még) nem tudom alátámasztani – hanem egész Ázsiára, mint biztosan hallottátok már.

Háááát, a tehenek/bikák/kutyák látványát még azért nem szoktam meg. Ezek öregem minden lehetséges helyen felbukkannak és csoportosan legelésznek; sajnos nem csak füvet, hanem a szemétkupacokat is. Tegnap megakadt a szemem egy tehenen, akinek a hátán ott álldogált egy madaracska; tisztára, mint Afrikában (ahol szintén nem voltam még, de a filmekben már biztosan Ti is láttátok).

Ja, és mától en is igazi indiai vagyok, mert én is dobozban hoztam az ebédemet (a hotel jóvoltából) :)))) Itt az emberek kb 99%-a dobozban hozza az ebédet, amit – hajnalban!!!! – munka előtt a feleségek készitenek el... Kérdezgettem, hogy mennyire főznek itt a ferfiak, de nem igazán, pfff... Bár Ashish ma emlitette, hogy már ide is bekúszott a nyugati vonal: azaz a férfiak is kiveszik részüket a házi munkaból/főzésbol. Mondanom sem kell, hogy az ilyen háztartások aránya még elenyésző (bár a nettó szám lehet, hogy magasabb, mint Debrecen lakosainak száma, ha-ha:)).

Tegnap pedig felvilágositottak, hogy nem 16 millióan élnek Delhiben – mint az az útikönyvemben áll -, hanem nem hivatalosan 20 millióan!!! Jézusom, több, mint kétszer annyian, mint Magyarországon!!!! Kérdeztem tőlük, hogy szerintük hányan élnek nálunk? Hááát, a válaszok szórása igen nagy volt: 1 milliótól egészen 20 millióig:)))) Megdöbbentek, mikor elárultam a pontos számot...

Egyébként meglepő, de jobb itt (legalábbis a szállodában) a viz minősége, mint otthon... Ezt abból mértem le (nem, nem kóstoltam meg meg a vizet.))), hogy az én fantasztikus hajzuhatagomnak az állaga meglehetősen pozitiv irányba fejlődött már az első nap után a nagy hőséget is figyelembe véve:)))

nagyon kellene már az a blog, mert most van, aki ugyanazt a levelet kapja meg; bocs érte:) hétvégén alkotni fogok:)

puszi addig is!

z

Sziasztok!

KÉPEK

Nagy-nagy álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam egy igazi teatermő vidékre. Bennem, bennünk a szűk családban annyira mélyen él a tea szeretete, hogy még tisztán emlékszem arra, amikor Anya reggelente elénk tette először cukorral, majd az édesitő őrület megérkezésekor már azzal készitett teát. Én azóta sem iszom mást frissitésképpen, mint teát (a Többiek kicsit hűtlenek lettek közben, mert rászoktak a kávéra is…). Az aztán meg végképp a kánaán volt, amikor először volt lehetőségem „igazi” szálas teát beszerezni! Ezek után nem volt megállás: sorra jöttek a mindenféle zöld teák, míg végül eljutottam a fehér teáig. Kipróbáltam az izesitett zöldteát, de nekem kicsit „csalásnak” tűnik és gyorsan abba is hagytam a fogyasztását. Azóta „tisztán”, mindenféle édesitő nélkül iszom literszámra:) Eddig minden állomáshelyemen sikerült rászoktatnom pár embert a teaivásra; itt Indiában is megtörtént: ma az egyik manager társam büszkén mutatta a kis műanyag kancsóját, amiben gyömbéres tulsi teát készitett. Cuki.

Szóval Darjeeling. Hát, teljesen más arculatát mutatja a Himalája szomszédságában elterülő vidék, mint pl Delhi, vagy akár Mumbai, Goa. Igazi hegyvidéki környezet a szokásos indiai fűszerekkel megbolonditva:) Na, nem azért, mert annyira sok fenyőfa lenne itt (lehet, hogy magasabban tényleg a földrajz órán tanultaknak megfelelően előfordulnak fenyőfák, de itt 2.150 méteren csak tuják voltak és mindenféle, inkább trópusinak mondható növény. A kedvencünk a banánfa volt…), de azért mégis csak több, mint két ezer méteren voltunk. Elég nagy a szegénység és szemmel láthatóan a turizmuson kívül nem nagyon van itt munka lehetőség. Turizmus: na, ez hasonló a többi indiai tájhoz, mert itt is indiai turistákból volt több, akárhová is mentünk. Az emberek is vegyes képet mutatnak, mert a szokásos tipikus indiai „búrájú” (bocsánat) embereken kívül megjelennek a magukat nepálinak mondott népcsoportok is, akik egyébként az angol mellett nepálit beszélnek, mint helyi nyelv (minő meglepetés…). Nagyon kedves, kicsike emberek, akik mintha nem is Indiához tartoznának, mármint kinézet alapján. Egyébként érdekes, de itt a legmagasabb a maoisták aránya az országban. Különben maga az állam is óriási, mert Darjeeling Nyugat-Bengálhoz tartozik, aminek bizony a fővárosa Kalkutta… Aki nem ismeri Indiát, az is tudja, hogy Kalkutta egy egészen más világ (most lehet, hogy tévedek, de a „80 nap alatt a Föld körül” c. nagy sikerű rajzfilmben mintha Kalkuttában is jártak volna hőseink. Különben nekem az első „indiai” élményem ehhez a rajzfilmhez kötődik: élénken emlékszem arra, amikor a szerencsétlen özvegyeket a meghalt férjük után, élve égetik el a máglyán… Állitólag mostanság már nem történik ilyen, de őszintén, nem mernék rá megesküdni, hogy az eldugott indiai, picike faluban még nem követik ezt a rituálét, aminek egyébként az volt a célja, hogy a vagyon ne szálljon az özvegyre, aki ugye valójában nem is a családhoz tartozott; közvetlenül legalábbis.).

Az ételek tulajdonképpen ugyanolyanok voltak, mint bárhol Indiában. Az egyedüli kelet-Himalájai nevezetesség a Momo volt, ami nagy vonalakban ravioli szerűséget takar, amit zöldségekkel, csirkével vagy báránnyal töltenek meg. Hmm, nyami, nagyon izletes. A kollégám különben meglepetéssel tapasztalta, hogy itt Indiában milyen elterjedt és ezért olcsó (ha-ha, mikroökonómiai alaptétel, hogy ha magasabb a kereslet a kinálatnál, akkor az bizony felnyomja az árakat. Esetünkben épp a forditott eset áll fenn) a bárányhús. Ennek az lett a következménye, hogy bárányt báránnyal evett (csoda, hogy nem kapott bárányhúsmérgezést). Engem ez némiképp hidegen hagy, mert kb hetente eszek húst, ha eszembe jut;) A reggeli tea viszont igen izletes volt meglepő módon:)

A teaültetvény meglátogatása meglehetősen egyszerűre sikerült (ez volt az egyedüli szivfájdalmam), mert az indiai utazási iroda szerintem indiai kuncsaftokhoz van szokva. Nekünk pedig nagyon nem volt az elég, hogy a kocsi (huuuh, igazi, hegyi terepjáróval kocsikáztunk 3 napon át hegynek fel és le. Isteni volt! Én ilyet még csak a filmekben láttam:))) megáll egy tea ültetvény mellett és egyszerűen kihajtanak minket a zöldbe… Én nem ehhez vagyok szokva, amikor például borkóstolóra megyünk… Nagyon szerettem volna megtudni egy, s mást az eljárásról, ill millió kérdésem lett volna, de sajnos semmi ilyesmi nem volt biztositva és az idő rövidsége miatt nem tudtuk átszervezni a programot. Kénytelen vagyok visszatérni, vaaaaagy, egy „kicsit” továbbmenve ott van Asszam nevű teatermő vidék is, ami legalább olyan hires, mint a Darjeeling. Az igazán nagy álmom pedig eljutni Sri-Lankára, ami ugye 1972-ig Ceylon néven futott (jaj, miért kellett megváltoztatni ezt a gyönyörű nevet…?). Na, ami késik, az nem múlik;)

Volt azért egy rövidke teakóstoló, de igazából csak azért, hogy a sofőr családjához tartozó boltban vásároljunk. Hát, sikerült is jól bevásárolni;)

Ami még szokatlan volt, az az, hogy a hinduizmus mintha eltűnt volna erről a vidékről. Itt ugyanis a buddhizmus divik és a legtöbben ezt a vallást gyakorolják. Nagyon nem sikerült még belefolynom a buddhizmusba, pedig meglátogattunk egy pár templomot (köztük egy japánt is…). Annyit éreztem, hogy nagyon nagy nyugalmat áraszt és amikor a Japán Templomban a szerzetes hivott minket dobolásra, akkor az borzasztóan kikapcsolt (nyilván a ritmusra való koncentrálás egyik célja az, hogy elterelje a figyelmedet; ezáltal egy meditativ állapotba visz minket).

Az időjárás kifejezetten hűvös volt, napközben is kb 20-25 fok, ami a Delhiben tapasztalt 33-35 fokhoz képest hideg – nekem:). Hajnalban pedig 10-15 fok lehetett csak.

Bizony, vasárnap reggel képesek voltunk 3:30-kor felkelni, hogy hajnali 4 után útnak indulva megnézzük a Himalája harmadik legmagasabb csúcsát a napfelkeltében. Hát, a napfelkelte meg volt, de sajnos a Kancsendzöngát (ahol szegény Erős Zsolték eltűntek) nem sikerült meglátni. Én kis naiv komolyan azt gondoltam, hogy mi elsőre meglátjuk, mikor később kiderült, hogy volt, aki már negyedjére jött ki ilyen korán reggel a látvány reményében… Hiába, vissza kell ide térni (és újra felkelni hajnalok hajnalán, brrr). Mondhatom, utána eléggé elhasználtak voltunk, pedig nem mentünk rögtön vissza a hotelbe (mondhatnám, hogy a meleg, fűtött hotelbe, de sajnos ujjnyi rés tátongott (ill volt, akinek nem is volt ablakkal befedve a kisebb-nagyobb rések a szobában) az ablakokon, ill természetesen itt sem volt fűtőberendezés. El nem birom képzelni, hogy télen, amikor mínusz fokok vannak, hogy az ördögbe melegednek át az emberek…), hanem egy-két helyet még meglátogattunk mielőtt megreggeliztünk volna a hotelben.

Az árak átlagban alacsonyabbak voltak, mint Delhiben, de például a szállás kifejezetten drága volt, pedig a szinvonal egy ifjúsági szálláséra hajazott… Hiába, felvilágositottak előtte, hogy itt nem igazán vannak elegáns hotelek (pedig egyet láttunk…). Ebből a szempontból nincsenek felkészülve a külföldi turistákra. Nem panaszkodom; végül is túléltük;)

Összességében bármikor visszajönnék, mert egy élmény volt ez a vidék is:)

Sok locsolót és piros tojást kivánok!

Puszi

z

India – 2014. 13. Hét

 Sziasztok!

Ez volt az első alkalom, hogy Delhin, mint nagyvároson kívül meglátogattam egy másik nagyvárost. Pár kisebben már voltam, de ez, hát, ez vitt minden pálmát. Mumbai India legnépesebb városa: leirni, kimondani és megtapasztalni is hihetetlen, de kb több, mint 13 millió ember lakja (elővárosokkal együtt kb 20 millióan lakják). Elképesztő, nem? Delhiben „csak” kb 12 millió ember lakik (elővárosokkal viszont kb 22 millióan…). Irtó szerencsénk volt, mert a Holi ünnepére való tekintettel – magához mérve – szinte ki volt ürülve a város. Gondolom, akinek volt esze, elhúzta a csikot melegebb éghajlatra (és tényleg, hiszen Goa, a kedvelt tengerparti „üdülőtelep” kb 1 órás repülőútra fekszik Mumbaitól), aminek ránk nézve az lett a következménye, hogy szinte suhantunk az utakon és nem igazán keveredtünk igazi, Delhire oly jellemző dugókba:)

Tudtátok, hogy szinte mostanában, 1995-ben változtatták meg a város nevét Bombay-ról Mumbaira a környéken élő istennők emlékének tiszteletére? Nekem őszintén a Bombay jobban tetszik (de egyébként Sri-Lanka előző neve, Ceylon is dallamosabb a fülemnek…).

Na, és milyen is ez a Mumbai? Van tengerpartja!!! Szerintem egy város hangulatát nagyban meghatározza, ha van valamilyen vizes felülete és mondjuk emberi körülmények között látogatható. Mumbai partjait az Arab-tenger mossa és bár nem a tisztaságáról hires, de mégis csak van „tengerillat” és néhány étteremben én is szivesen ettem volna halat, mint ahogy nem ettem vegül is, de ez már más tészta:)

KÉPEK

A városban nagyobb rend uralkodik, mint Delhiben (sajnos ez az irás nagy valószinűséggel a két város összehasonlitásáról fog nagyban szólni, mert még más várost nem látogattam meg – eddig. Ami késik, az viszont nem múlik;) Már érlelődnek a tervek a fejemben a következő célhelyszineket illetően:)). Ezt abból vettük észre, hogy nem voltak olyan szemetesek az utak, rendezettebbek voltak a házak, szépen ki voltak alakitva a felüljárók és úgy egyáltalán hiányzott az a „mocskosság” érzet, amit Delhiben tapasztaltunk.

Nem kell bölcsnek lenni ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: Mumbaiban valószinűleg gazdagabb emberek élnek (annak a néhány százaléknyi gazdag embernek valószinűleg több pénze van, mint Delhiben). Hát, igen, ilyen nagy kikötője és a viszonylagos közelséggel a Szuezi-csatornához könnyű;) Ja, és ne felejtsük el Bollywood-ot sem;) Irtózatos pénzek cserélnek gazdát egy-egy film forgatásakor; főleg, ha olyan nagy sztárokat foglalkoztatnak, mint a hires (szerintem a leghiresebb jelenleg; nincs ember Indiában - most már engem is beleértve – aki ne ismerné Shah Rukh Khan nevét; itt egy link róla: https://www.youtube.com/watch?v=lemlVTHalAg ). Hadd dicsekedjek rögtön el azzal is, hogy a sofőr volt oly kedves és megmutatta Shah Rukh Khan házát is, ahol természetesen készült rólam egy (-két) kép is;) Ez – csak, hogy érezzétek – akkora nagy szó, hogy amikor – némi célzattal – elújságoltam a hirt, hogy voltam SRK házánál, majdnem elsirta magát a kolleginanő, mert akkora, de akkor nagy SRK drukker, hogy csak na…

Shah Rukh háza (aminek egyébként külön neve is van. Ne kérdezzétek, mert nem jegyeztem meg…) mellett még megmutatta legalább 5 másik sztárnak a lakhelyét, régi lakását, régi irodáját, mostani irodáját, hogy a kollégáim (magyar) csak kapkodták a fejüket (én is egyébként) és szerintem a felénél elvesztették a fonalat, hi-hi:) Na, de ez is India. Itt még szinte gyerekes csodálattal imádják a sztárokat.

Mumbaiban egyébként máráti nyelvet beszélnek. Hááát, őszintén? Nekem az ég egyadta világon nem tűnt volna fel, hogy máshogyan beszélnek, mint Delhiben. Talán egy picit gyorsabbnak tűnt, de egyébként semmi különbség. Ez természetesen nem igaz, mert a hindiül és márátiül beszélő – ha más nyelveket nem tudnak – bizony nem értik meg egymást… Ez ugye csak elméletileg fordulhatna elő, mert angolul mindenki tud alapszinten.

A város látnivalói nem ütik meg – számomra – a kulturális szinvonalat, de mégis valahogy olyan hangulata van, ami pótolja mindezt. Miért nem üti meg szerintem? Hát, azért, mert a brit korabeli – tényleg gyönyörű – épületeken, meg a „néhány” szentélyen és templomon (meglepően sok a katolikus templom errefelé) kívül nem sok minden látnivaló van itt: a minden nagyobb indiai városban megtalálható India Kapu, ill a fentebb emlitett épületek, valamint a vallási helyek. Van pár múzeuma, de igazából ennyi. Ami érdekes, és igazából nekünk is el tudták adni, az egy sziget kb 1 órás hajóútra a várostól. A szigetek van kb 5 barlang és kész, szóval egy picit fel van fújva, de azért ajánlom, mert az odavezető út nagyon kellemes. Ugyanis márciusban is 35 fok van, ami a városban azért tud néha elviselhetetlen lenni. Na, de egy szélfutta hajóúton kifejezetten kellemes a klima;)

Valamint nagyon hangulatos, szinte európai szellemiségű kávézói vannak. Az egyik „kedvenc” sofőrünk először be akarta mesélni, hogy a Holi miatt nincsenek nyitva az üzletek és mindenféle, saját fajtája (nem vagyok tényleg rasszista, de ez a muszlim származású sofőr olyan erőszakos volt, hogy csak na) által tulajdonolt, irtó drága boltokba vitt. Na, ezt a második után meguntuk és mondtuk neki, hogy mi bizony sétálni akarunk és körülnézni. Huh, de milyen jó ötletnek bizonyult ez a döntés! Rátaláltunk egy tök kellemes kávézóra, aminek a szomszédságában volt egy „véletlenül” pont nyitva tartó bazársor. A kedves kollégák igazából le is tudták a vásárlást ott (na, nemcsak a kollégák;), tehát a sofőr egy hazug disznó volt (már bocsánat). Na, de hát mindenki üzletel amivel tud, szóval igazából – már – nem is haragszunk annyira rá;)

A tengerpartot viszont egyáltalán nem olyan célra „hasznositják”, mint azt Európában megszokhattuk: képzeljetek el egy hosszú-hosszú tengerpartot, ahol a naplementekor (mivel akkor már elviselhető az időjárás) kiözönlik a nép és vásári forgatagot alkotnak anélkül, hogy bárki is fürdőruhára vetkőzne és csobbanna a vizben. Áááá, micsoda pazarlás kérem! Vagy még sem? Ez ugye csak a mi szemünkben tűnik furcsának, nekik meg az a furcsa, amikor a fehér ember tengert lát és minden gondját-búját-baját elfelejtve rohan a vizbe, miközben a ruhájától útközben megszabadul és hólyagosra égeti a talpát a forró homokon, hogy aztán dobálja magát a hullámokba és sikongasson (férfiak is!). Szóval békésen ücsörögnek a homokban, vagy korzóznak a parton és közben eszegetnek-iszogatnak és amit nem értettünk, repülő majmokat eregetnek:)))) Ti értitek ezt? A képen Ti mit véltek felfedezni? Szerintünk repülő majmok voltak:)) Meg mondom őszintén, mi nem nagyon tudtunk ezzel a vásári hangulattal mit kezdeni és fél órás bámészkodás után el is jöttünk (aztán lehet, hogy csak kifulladtunk a nap végére…).

Holi. Egyszerű a jelentése: a fény ünnepe. A „hideg” tél után jön a fénnyel teli nyár, ezért uzsgyi, ünnepeljük meg. Na, de hogyan? Hát, ez az igazán érdekes játék. Kivülről azt láttuk, hogy az emberek (mondjuk főleg férfiak még a nagy városban is…) kergetik egymást és közben próbálnak a kis zacskókból mindenféle színes port egymásra szórni. Csak hogy még mókásabb legyen az egész, belehoznak egy „kis” vizet is a játékba (Holi környékén nagy keletje van a direkt holis szinekben (vagyis irtó erőteljes) pompázó vizipisztolyoknak (tisztára, mint gyerekkoromban). Ha tehát a vizzel keveredik ez a por, akkor garantált, hogy napokig ki nem jön a hajadból, körmöd alól. Mi megúsztuk és csak száraz port kaptunk, de láttunk „egyedeket” (azért egyedeket, mert a felismerhetetlenségig szinesek voltak), akik nagyon-nagyon beszineződtek. Legnagyobb megdöbbenésemre, a mai napig látok az utcán olyanokat, akik „elfelejtették” lecserélni a holis pólójukat, vagy netalántán megmosni a kezüket (más testtájra gondolni sem merek…), és a mai napig szinesben pompáznak. Jaj, de viszont a szinek valami elképesztő erősek. Ez tényleg szinorgia a javából: piros, ciklámen, zöld, kék, sárga, lila)!

Maga a por régebben egyébként természetes alapanyagú (mondhatjuk, hogy bio) volt, azonban mostanság már szintetikus anyagokból készül és igy az allergiások rémálma, mert állitólag irtó nagy viszketést okoz később…

Mumbaiban a hatóságok megtiltották, hogy a nyilt utcán játszák az emberek, mondván, hogy azok a járókelők, akik ki akarnak maradni belőle, ne kapjanak már a nyakukba „áldást”. Igy a kerületekben a belső utcáikon dobáltak egymásra csak port. Rengeteg rendőr volt különben az utcákon egész hétvégén, nehogy rendbontás történjen. Különben jönnek a nemzeti választások (Delhiben április 10.-én lesz) és amiatt is félnek, mert elég sok zavargás szokott ilyenkor lenni.

Ezen a hosszú hétvégén tényleg sok pozitivum ért minket, mert Mumbai egy kellemes csalódás volt (az én fejemben is egy nyomornegyedekkel tarkitott, zsúfolt város élt. Ja, különben a Gettómilliomos cimű film is itt készült és láttuk is a nyomornegyedet, ahol forgatták) és egy picit holiztunk is:)

Szép, napsütéses tavaszi napokat kivánok!

Pussz

z

India – 2014. 8. Hét

Sziasztok!

Kepek

A Taj Mahal méltón érdemelte ki a világ hét csodája cím közül az egyiket. Tényleg olyan hangulata van az egésznek, még akkor is, ha tele van turistával. A mértani geometria csodája, az egyszer már biztos. Meg hát a története sem semmi, hiszen tudjuk jól, hogy az egyik mogul épitette az elhunyt felesége emlékére szerelme jeléül. Hmm, nem semmi. Manapság vajon ki az, aki hasonló nagyságrendű dologra áldozna energiát, időt, pénzt; és forditva, manapság melyik nő érdemelné ki, hogy ilyen volumenű beruházást eszközöljenek ki értük… Na, jó, ez elvezetne egy másfajta témához, ám inkább maradjunk Indiánál:)

India nem is lenne India, ha a Taj Mahal-nál nem tapasztalnék európai léptékkel mérve furcsaságokat. Például már a belépő dijaknál is komoly megkülönböztetés látszódik: míg az indiai állampolgároknak pár rúpiába kerül a jegy, addig a külföldieknek kemény 750 rúpiába, ami átszámitva Forintra kb 2.600- 2.700 Ft-ba kerül. Viszont tudjátok mit, baromira megértem őket, mert ha már a h…e turista meg akarja nézni az Ő féltett kincsüket, akkor perkálja csak le a többszörös árat.

Egyébként igy vannak az import áruval is; ha már arra adja a fejét az emberfia (legyen indiai, vagy külföldi), hogy nem a hazai (ebben az esetben természetesen indiai) termékre füllik a foga, akkor igenis fizesse meg. Emiatt sokszor az európai árnál is sokkal magasabb áron jutottam hozzá termékekhez, mert az indiai kormány bizony alaposan felszámitja adó formájában az árat. Ezt nevezem én a hazai piac védelmének! Nyilván ez nekem nem jó, de maximálisan megértem az indiai kormány álláspontját és csak egy pici politizálva azt kivánom, hogy bárcsak a mi kormányunk is megtehetné ezt az Európai Unió kellős közepén; de hát ez csak ábránd marad, mint tudjuk (és ennek a gondolatnak a folytatása elvezetne megint csak egy teljesen más témakörhöz, aminek taglalása ennek a blognak nem célja:)).

Maga a siremlék a fantasztikus, mindenki által jól ismert épület belsejében belőlem nem váltott ki annyira nagy katarzist, de sokan meg-megálltak és elgondolkoztak az épület, és maga a tett nagyságán. Egyébként meglepő módon eléggé szervezetten terelgették a bámészkodó turistákat, aminek gondolom az a magyarázata, hogy ezt a mennyiségű emberáradatot már itt sem akarták a szokásos demokratikus módon lekezelni; vagyis, hogy bámészkodjanak csak és majd egyszer csak elhagyják a helyszint. Na, itt ez nem volt, hanem rá-rászóltak ám az emberre, hogy lóduljon. Fényképezni itt sem lehet, amiről az jut eszembe, hogy én még emlékszem gyerekkoromból arra az időszakra, amikor a templomokban otthon sem lehetett fényképet késziteni, mert szentségtörésnek tartották. Ehhez képest ma már annyit változott a világ, szokások, hogy most már nem nézik rossz szemmel, ha az ember fényképezkedik a templomokban. Kiváncsi vagyok, ide mikor jön ez el, mert itt azért elég sok műemléket nem szabad fényképezni a területére történő belépés után még sutyiban sem, mert ugye mindenhol ellenőrző pontok vannak felállitva.

A Taj mögött egyébként ugyanaz a folyó hömpölyög, ami Delhit is átszeli és ami majd jóval később beletorkollik a Gangeszbe (az itteniek Gangának hivják). Míg Delhiben eléggé piszkos és látszólag élettelen, addig itt már azért felvesz egy költői képet és bár továbbra sem láttam őrült horgászásnak jelét, de feltételezem, hogy a folyók szokásos öntisztitó mechanizmusának köszönhetően egyre tisztább és tisztább lesz. Tervezek elmenni a Gangesz torkolatához; oda, ahol beleömlik az Indiai-óceánba Kalkuttában, de annak még nem jött el az ideje:)

Eléggé esős időt fogtunk ki, de ennek meg az volt az előnye, hogy egyrészt sejtelmes képeket tudtunk késziteni, ill nem volt annyira nagy tömeg. Ha minden igaz, lesz szerencsém az elkövetkezendő időben többször is ellátogatni a Taj Mahalhoz és kiváncsian várom, hogy milyen arcát ismerhetem még meg:)

Február elején ismét hivatalos voltam egy esküvőre (sajnos a közeljövőben nincs tudomásom arról, hogy valamelyik kollégám megházasodik, ezért ez az elfoglaltság egyenlőre szünetelni fog egy időre). Mint minden indiai esküvő előtt, igy itt is volt egy un. „Mendi-party” ami – ismétlésképpen – arról szól, hogy a közeli család és barátok elbúcsúztatják a lányt (vagy fiút. Itt most megint a lányos részről voltam meghivott vendég), valamint a hires henna rajzolat (mendi) is felkerül a menyasszony és a násznép női részének végtagjaira (pontosabban a menyasszony kezeire/lábaira, a többi nőnek pedig csak a kezeire). Ez egy mini esküvő tulajdonképpen, ahol a házigazda vendégül látja a násznépet (csak a hozzá tartozót, mert feltételezem, hogy a fiús részen hasonló búcsú party zajlik. Remélem, egyszer egy olyan esküvőbe is eljutok, ahol a fiús részt is tanulmányozhatom), megeteti, megitatja, hennafestő fiúcskákat fogad fel és jó zenét szolgáltat. Ez egy punjabi (pándzsábi) család volt, ahol a jó kis ütemes zene szokott szólni. Az udvariasság kedvéért beálltunk a kolléganőimmel picit táncolni, de most valahogy nem voltam én sem táncos kedvemben. Ennek ellenére jól szórakoztunk.

Másnap este az esküvő punjabi szokás szerint jó későn kezdődött (mire mindenki megérkezett, volt kb este 9 óra) és természetesen megint ugyanaz volt a helyzet: a szerencsétlen (vagy hát őszintén, szerintem az, de nekik ez a természetes…) el volt durva egy szobában, ahol „busójárás” keretében a násznép összes tagja szépen végiglátogatta. Én voltam olyan lelkes (de inkább udvarias, mert a később érkező kollégáimat én vezettem el a menyasszonyhoz, mint tapasztalt esküvőbe járó, ha-ha), hogy kétszer is meglátogattam Őt. Láthatjátok a képeken micsoda Pazar ruhában és kiegészitőket cipelve várta a menyasszony, hogy szólitsák. Ez kb este 10 óra magasságában meg is történt. Addig mi, a násznép végigettük a menüt, ami természetesen a „normál” indiai étkeket jelentette, de kimagasló mennyiségben. (ebben egyébként nincsen különbség a magyar és indiai esküvőt összehasonlitva, mert mi a két legfontosabb: az étel (kaja. Itt megállnék egy pillanatra, mert nem régiben tudtam meg, hogy a kaja szó bizony roma nyelvből ered és onnan vettük át – ha jól emlékszem – a 19. Században) és a zene:))) Szóval amig a menyasszony meg nem jelenik, addig a násznép zsizseg, a régen nem látott rokonok egymás karjaiba borulnak, és mindenki társalog a másikkal miközben eszünk és iszunk (alkohol szigorúan nincsen, vagy legalábbis hivatalosan, mert a sokszor átkot jelentő, érzékeny szaglású orrommal bizony én azért szoktam alkoholfogyasztásra utaló szagot érezni…:)).

Tehát nagy sokára megérkezik a menyasszony, aminek néhány ember nem tulajdonit túl nagy jelentőséget és folytatja a társalgást és az evést. Én azért kiváncsi voltam, kik-hogyan kisérik el a szinpadig, ahol a vőlegény már várja.

Ja, igen, azt nem meséltem el, hogyan bukkan fel a vőlegény. Kb fél 10 magasságában elkezd gyülekezni a menyasszony családja és fogadásra felsorakoznak a bejáratnál, mert az a szokás, hogy a vőlegény családját méltóképpen fogadják. Itt olyat láttam, hogy a menyasszony és vőlegény családjából először az apukák, majd a nagypapák, majd a nagybácsik, végül a megszámlálhatatlan mennyiségű unokatestvérek ölelkeztek össze és cseréltek virág fűzért. Hát, ez eltartott egy fél óráig biztosan. A vőlegény ezúttal hintón érkezett és az ölelkezések után Ő is felbukkant, majd pedig a szinpadhoz kisérték, ahol is elkezdődött a fényképezkedés és természetesen türelmesen várta a menyasszony felbukkanását.

Sajnos is olyan forgatag kerekedett az ifjú pár körül a szinpadon, hogy egyáltalán nem fértem hozzájuk közel, igy fénykép sem készült. Emiatt úgy döntöttünk a többiekkel, hogy inkább visszatérünk a menühöz és miután lecsillapodik az őrület, majd meglátogatjuk az ifjú párt és persze elkészül a csoportkép. Igy is lett aztán a végén és kb este fél 12-kor elindultunk haza. Na, nem a közeli násznép, mert Ők egész éjszaka ott voltak és majd csak reggel a hajnali, közös imádkozás után tértek nyugovóra. Az ifjú pár egyébként az Indiához tartozó Andaman és Nikobár szigetekre mentek. Fehér homok, 35 fok, hmm, kell még más? Ezt a szigetcsoportot nem tudom, hogyan kaparintotta meg India, de félúton van Mianmar/Thájföld felé, szóval viszonylag messzire Indiától. A listámon ennek a szigetnek a meglátogatása is szerepel:))))

Februárban elkezdtem egy fotósulit. Ennek keretében sikerült eljutni egy kézműves vásárra, amit minden évben megrendeznek Delhitől kb 30 km-re. Ideális célpont fotósoknak, mert szinesebbnél szinesebb ruhákat, kelméket, kerámia termékeket, táncosokat, stb lehet itt fényképezni és két kattintás között, némi alkudozás után, elég jó áron ezeket meg is vásárolni:) Én is igy tettem;) Surajkund-on (szuradzskund, ez a neve a vásárnak) minden indiai állam képviselteti magát és mindig van egy állam, amelyet kiemelnek. Ebben az évben Goa volt:) Valamint a környező országok közül, sőt még Afrikából is voltak kiállitók. Délelőtt nyitásra mentünk, ezért akkor még nem volt nagy tömeg, de utána annyian lettek, mint az oroszok (de tényleg) és alig lehetett megmoccanni. Szerencsére akkor mi már kifelé mentünk a kijárat felé, de igy is elég volt kerülgetni az embereket. Hihetetlen, mennyien döntöttek úgy, hogy a szombat délutánjukat kint töltik. Jöttek családok, gyerekestől, nagyszülőstől, fiatalok (fiú csoportok inkább, de voltak lánycsoportok és volt azért pár vegyes csoport is).

Ill az elmúlt hétvégén volt szerencsém eljutni Rajasthanban egy nemzeti parkba Bharatpur-ba, ahol elsősorban madarakat fényképeztünk; gyakorlatilag mindent, ami az utunkba került és úgy gondoltuk, hogy érdemes vesződni a beállitással:) Gyönyörű volt, de meg sem közelitette őszintén az én szememnek oly szépséges Nagyerdőt például, vagy akármelyik magyar erdőt. Teljesen más növények nőnek itt (na, jó, ez annyira nem meglepetés, csak igy erdő formájában még nem láttam), más állatok laknak bennük és a fények is mások valahogy. Jó kis élmény volt és legalább kiszakadtunk a borzasztó szennyezett Delhiből. Utazni elég sokat kellett, mert ugyan km-ben nem egy nagy távolság (röpke 230-250 km), na, de a közlekedés miatt bizony beletelt 5-6 órába míg A-ból B-be eljutottunk és csak egyszer álltunk meg oda és vissza is… Hát, ez kérem India:)

A képek még nem tükrözik, hogy elkezdtem a gépemet végre megismerni, de ami késik, az nem múlik.

Az időről még pár szót: nagyon kellemes napközben az idő, mert ha süt, akkor felkúszik a hőmérő higanyszála 24-25 fokra is, de a reggelek és esték elég hűvösek, mert akkor viszont 10-11 fok van (vagy még ennél is hidegebb). Én személy szerint már nagyon várom a márciust és áprilist, amikor megint fincsi 30 fok lesz a napközbeni hőmérséklet. Hát, a májusi, júniusi 45 fokra meg inkább kiváncsi vagyok, hogy hogy a túróba kell azt majd túlélni:)

Kitartás; nemsokára érkezik a tavasz, de azért március 15-ig ne tegyétek el a hótaposót, hi-hi:)))

Pussz

z

Sziasztok!

Igazából már nem lepődök meg, hogy a berendezkedés a világon mindenhol hasonló módon történik. Értem ez alatt azt, hogy hasonlóan Észak- és Dél-Olaszországhoz, itt Indiában is ugyanaz a különbség tapasztalható. Míg északon világosabbak az emberek bőrszine, addig délen jó sötét; helyenként az afrikai feketéket megközelitő árnyalatú. Ami az észak-indiai barátomnak, Aman-nak is feltűnt, hogy délen sokkal mosolygósabbak az emberek. Lehet, hogy a turizmusnak is köszönhető ez, hiszen Goa-n ebből élnek, de a fincsi, állandó meleg egészen biztos, hogy közrejátszik ebben. Az idővel viszont csehül állnak; legalábbis nyugat-európai és észak-indiai mércével mérve is. Különben nagyon jó volt, hogy Aman velünk tartott, mert egy csomó mindent el tudott magyarázni és volt mérce, hogy ha Ő is kiakadt valamin, akkor az a dolog még egy indiainak is kiakasztó és nem velem van a bajJ Szóval az időgazdálkodásról teljesen más fogalmaik vannak, mert órákig hozták a rendelést, majd pedig a számlát; legalábbis nekünk annak tűnt… Ennek kapcsán rájöttünk, hogy elvégre szabadságon vagyunk és talán le kellene lassulni, meg hát amúgy sem rohanunk sehová sem… Ezek után felváltva nyugtatgattuk a másikat, ha erről valaki mégis elfelejtkezett volna és siettetni akarta őket. Viccesen az volt a mondásunk, hogy na, ja, ez és ez azért történik, mert hát, ez Goa:)

Egyébként én nem sokszor csináltam még olyat, hogy igazából ki sem mozdultunk a szálloda, tengerpart, étterem háromszögéből csak egyszer, amikor elmentünk megnézni Dél-Goa-t, de most valahogy igy alakult és hagytuk magunkat a dolgokkal együtt csurogni és csak ellenni. Ezt a végére nagyon jól tudtuk már művelni és naphosszat szunyáltunk hol a szobában, hol a tengerparton az árnyékban. Mondjuk van annak egy sajátos bája, hogy az embert álomba ringatja az óceán vizének állandó hullámzása:)) Na, jó, nem fájditom a sziveteket, mert otthon meg pustol a hó. Ill ez nem az Arab-tenger sajátossága, mert egy „snassz” (természetesen nem az!) horvát tenger is hasonlót tud művelni az emberrel:) Ebben csak az volt a különleges, hogy Indiában történik velünk és az Arab-tengerben:)

A személyzet egyébként sokkal kedvesebb és segitőkészebb volt, mint északon. Tényleg mindent próbáltak elintézni (pl: biztositótűt kerestek nekünk, stb). Úgy képzeljétek el, hogy mint mindent Indiában, az összes teendőt felosztanak munkafolyamatokra és ezeket különböző emberek végzik el. Ezzel irdatlan mennyiségű emberi munkát foglalkoztatnak, ami tök jó a társadalomnak, de annyira nem hatékony, hogy szinte sikitani szerettünk volna. Szakmai szemmel nézve rengetek tennivaló lenne itt, na, de ezért szeretjük Indiát, mert olyan amilyen, szóval marad az önmegvalósitás a munkahelyen és azon kívül próbálok lavirozni a számomra még mindig érdekes és szokatlan világban. Még mindig nehéz elfogadni, hogy mindenhol kétszer-háromszor annyi alkalmazott van, mint amennyire valójában szükség lenne.

Maga Goa egy cuki, álmos, gyarmati időket idéző hely. Az volt az érzésem, hogy valahol leragadtak az 1800-as években: az épületek, a szűk utcák, a személyzet viselkedése. Teljes időutazás, de komolyan. A portugál hatás pedig még mindig nagyon erősen érződik: sok katolikus templomot láttunk (természetesen sok hindu szentélyt láttunk) és olyan portugálos fűszer lengte körül a helyet, bár én még nem voltam Portugáliában. A szinek itt is dominálnak; majd látjátok a képeken. Aman szerint még tudnak itt portugálul is az emberek, de őszintén én senkit nem hallottam, csak hindiül és a helyi nyelven beszélni, ami egyébként olyan törzsinek tűnik nekem a hindi után. Eddig még csak hallottam róla, de most a saját szememmel is meggyőződtem arról, hogy két indiai is csak az őket összekötő hindiül érti meg egymást, mert amikor a helyi elkezdett a saját nyelvén beszélni, akkor Aman is csak nézettJ Nahát, mi meg a három grácia végképp csak pislogtunk:) Az angolukat ugyanúgy fülelni kell, mert itt is azzal a tipikus indiai akcentussal szólaltatják meg, mint északon.

A szállodához tartozó strandrészt nagyon szépen rendben és tisztán tartották és ingyenesen lehetett használni a nyugágyakat. A személyzet állandóan kinálgatta a szolgáltatásait: masszázs, pedikűr, manikűr. Aman-t egyszer megmaszirozták (fejmasszázs) és elég profinak tűnt. Az asszonyok oda-odaültek az ágyunk szélére és szóba elegyedtek velünk. Volt, aki már 15 éve ott dolgozik a goai tengerparton.

Az árak meglepően barátiak voltak, tehát nem a turisták lehúzása a cél. Hát, és jönnek is a világ minden tájáról, de ami nagyon meglepett minket, hogy oroszokból volt a legtöbb… Annyian jönnek, hogy az angol, hindi menü mellett oroszt is lehetett találni; sőt, elég sok helyen láttunk orosz hirdetést. Sajnos minket is lépten-nyomon orosznak néztek – még az oroszok is… -, ami egy idő után picit unalmas volt, de hát fehér-fehér ember között nincs olyan nagy különbség a szemükben (az oroszokat pedig nem értem, bár Oroszország is óriási ország, ahol mindenféle ember él). Ja, és a helyiek idomulva a kereslethez, megtanultak oroszul. Vicces volt hallani a kicsi indiait oroszul beszélni. Ennél már csak az volt kacagnivaló, amikor Olaszországban a kinait hallottuk olaszul beszélniJ))

A tenger egyébként tiszta volt, kavics és növénymentes (cápa sem volt jelentem) és nagyon fincsi meleg. Az úszás szerelmesei viszont nem igazán tudnak hódolni ennek a sportnak itt, napközben legalábbis. Úgy alakult, hogy az utolsó reggel tudtunk lemenni viszonylag korán a tengerhez és akkor tudtam egy jót úszni:)

Egyébként mindenféle vizi sportot lehet itt művelni: búvárkodás, motorcsónak után húzzák az ejtőernyőt (nem tudom a nevét), banánozás, jet-ski, stb.

Az indiaiak egyébként még most ismerkednek ezzel a tengerparti nyaralás dologgal, mert itt normális esetben nem szokás a parton dögleni, pláne nem fürdőruhában. Hát, és nem is csinálják itt, hanem nyakik felöltözve (férfiak: farmer, hosszú ujjú ing, zárt cipő, bár láttunk egy párt, ahol a férfi zakóban volt. Nők: hosszú nadrág, hosszú ujjú felső) sétálnak a parton a rekkenő hőségben is. Szóval három csoportra lehet osztani az itt előforduló indiai turistákat. Az egyik csoport a családosok: nagy család (nagyszülőstül, nagybácsistól utaznak ide), ill a fiatal házasok (gyerekkel, de leginkább anélkül) a harmadik pedig a férfiak csoportja (idősebben, fiatalabbak). Ez utóbbi elég vicces volt, mert kiszabadulva a családi kötelékből elengedték fülüket-farkukat. Láttunk meglett férfiakat fetrengeni a homokban becsiccsentve, majd őrülten szaladni a tengerbe lemosni magukat. Tisztára, mint a tizenévesek… A nagycsaládosok reggel és 4-5 után merészkedtek elő az árnyékból, klasszikus indiai ruhában – nyakik – felöltözve. A déli családok azért lejöttek a tengerpartra az árnyékba és jókat ettek-ittak, de családi nagy fürdőzés ott sem, volt, hiszen ahhoz le kell ugye vetkőzni.

A fiatal házasok már azért időnként felvettek nyugati ruhákat (férfiak rövidnadrág, póló, vagy anélkül, nők kis ruhácskát is és akár rövidnadrágot). Rajtuk is azt láttam, hogy a családtól távol már merészebben viselkedtek egymással és elcsattant ez-az; főleg este.

A férfiak csoportja pedig keményen legeltette a szemét a nyugati turistákon, rajtunk, fel-alákorzórva a több kilométeres tengerparton. Végül is érthető, mert egy indiai nő soha nem feküdne ki (csak a nagyon haladó felfogásúak és csak nem indiai tengerparton, vagy privát beach-en) fürdőruhában (gyakorlatilag meztelenül) a tengerpartra. Szóval jól megbámultak minket is, de szerencsére nem voltak tolakodóak egyáltalán… Ja, és fényképeztek minket; direktben, vagy csak, mint háttér.

Fürödni inkább a nyugati turisták fürödtek, ill az indiai férfiak, vagy nagy ritkán az indiai anyák is a parton a gyermekükkel. Különben értem én ezt, hiszen még feketébbek lennének, ha kifeküdnének a napra. Nekik a nap pusztán a D vitamint jelenti és nem a számunkra oly sokat jelentő, kakaó barna szint adó bolygót, amiért képesek vagyunk több ezer kilométert is utazni, hogy pár napig élvezhessük felhőtlenül… Érdekes, nem? Gondolom, hasonló lehet Afrikában is a helyzet…

Hát, ez volt a tapasztalatom Goa-val kapcsolatosan. Mindenkinek ajánlom, de Goa ugyanúgy része Indiának, tehát ne várjunk Seychelle- szigeteket… Ez India és véleményem szerint az is marad még egy jó darabig szerencsére:)

A képek önmagukért beszélnek. Hát, hol találsz még olyan tengerpartot, ahol a tehenek szabadon „randalirozhatnak” a nyugágyak között? Szemtanúja voltunk egy jelenetnek, amikor is egy éhesnek tűnő tehénke valósággal kikövetelte az orosz turistától a görögdinnye felét legalább, mert megneszelte, hogy épp megszegtek egyetJ És még milyen erőszakosan követelte a jussát, ha-ha. Tényleg vicces volt látni, ahogy meg van veszve az ételért:)

Legyen ez a végszó. Jó szórakozást a képekhez!

Legközelebb beszámolok az otthoni tapasztalatokról, ill a Taj Mahal-ról azért mondanék pár szót.

Puszi

z